Átadták az idei Radnóti-díjakat

nyomtatás


 Egyházi vezetők, újságírók és művészek a kitüntetettek között.

Péntek délután Budapesten átadták a Radnóti Miklós Antirasszista Díjakat. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) által 2000-ben alapított díjat idén tizennegyedik alkalommal adták át olyan személyiségeknek, közösségeknek, akik, illetve amelyek kiállásukkal, példamutató cselekedetükkel hitet tettek az antirasszizmus eszméje mellett.

Az idei díjazottak: Aczél Endre újságíró, Alföldi Róbert színész, rendező, Borsány György volt terézvárosi polgármester, a MEASZ alelnöke, Garai Róbert és felesége, Garai-Édler Eszter, Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök, Heller Ágnes filozófus, a Hét Olajfa Egyesület, Jánosi Katalin képzőművész, a Nagy Imre Alapítvány alapítója, Komjáthi Imre szakszervezeti vezető, Krausz Tamás történész, Magyar György ügyvéd, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége, Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Polgár Ernő író, Szöllősi Gábor tanár, emberi jogi aktivista és Viczián Zoltán nyugalmazott ezredes, a MEASZ Heves megyei elnöke.

A díjakat Hanti Vilmos, a MEASZ – Összefogás a Demokráciáért elnöke adta át. A RAM Colosseum színháztermében tartott eseményen Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte a díjazottakat.

Az ENSZ 1966-ban döntött arról, hogy március 21-ét az antirasszizmus világnapjának nyilvánítja egy hat évvel korábbi, dél-afrikai, vérfürdőbe torkollott apartheidellenes demonstráció áldozatainak emlékére. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) e napon is fel kívánja hívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon is mind gyakrabban tapasztaljuk embercsoportok kitaszítását.

atv.hu


A díjátadó ünnepség a budapesti Radnóti Miklós Művelődési Házban.
Fotó: Németh Tamás

2014. március 21.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek