A parlamenti szélsőjobb hite miatt fenyegeti a polgárokat

nyomtatás

 Szelényi Zsuzsanna, az Együtt-PM Szövetség egyéni országgyűlési képviselőjelöltje  nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy "Épül a Fidesz-Jobbik szellemi  koalíció. A Fidesz folytatólagosan gesztusokat tesz a neonáci Jobbiknak, amely ettől  neki bátorodva hirdeti kirekesztő nézeteit"

Szelényi Zsuzsanna szerint az lenne a kívánatos, ha április 6-án megállítható lenne a titkos koalíciót, amely félelmet kelt a honfitársaink egy részében!

Szelényi Zsuzsanna nyilatkozatában kiemeli, hogy "Pörzse Sándor, a neonáci Jobbik egyik vezérszónoka egy lakossági fórumon olyan kijelentéseket tett, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Pörzse szerint gusztustalan lépés volt a Hit Gyülekezetének „beemelése a történelmi egyházak sorába”, illetve kijelentette, a Hit Gyülekezetének „van tartanivalója attól, hogy a Jobbik hatalomra kerül”.

Odáig jutottunk, hogy egy parlamenti párt képviselője felekezeti hovatartozás alapján - a vallásszabadságra, az emberi jogokra fittyet hányva - hite és meggyőződése miatt fenyeget magyar állampolgárokat.

És ami a legijesztőbb: ez a Jobbik, a Fidesz csöndes szövetségese, amely nem leváltani akarja a Orbánt, hanem koalícióra jutni vele."

Szelényi Zsuzsanna szerint "a  szellemi koalíció már régóta épül: a Fidesz tesz egy (vagy inkább több) gesztust a szélsőjobbnak, mint a történelemhamisító német megszállási emlékmű, vagy a zsidók kirekesztése a magyarságból, mire a szélsőjobb felerősítve visszhangozza azt. Néhány napja már Vona Gábor Jobbik-elnök is a Hit Gyülekezete betiltásával fenyegette meg a hívőket.

Az Együtt-PM Szövetség, a kormányváltó összefogás részeként azt vallja: mindenkinek joga van a szabad vallásgyakorláshoz, legyen bármilyen felekezetnek, történelmi vagy evangelizációs egyháznak a híve. A politikusoknak semmi keresnivalója az állampolgárok házi oltáránál!

Rossz irányba indult a közbeszéd, rossz irányba indult a magyar politika: a szélsőségek felé. Nincs azonban még veszve minden. Azoknak, akik nem ilyen közéletet akarnak, van kire szavazni: a kormányváltó összefogás, az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és a Liberálisok jelöltjeire és közös listájára!

Állítsuk meg a Fidesz-Jobbik titkos koalíciót április 6-án, a szavazófülkékben!

Addig pedig mutassuk meg, hogy a demokrata nem fél: tüntessünk együtt március 15-én, 15 órakor a Szabad sajtó útján!"

Budapest, 2014. március 11.

Forrás: Együtt-PM Szövetség sajtóközleménye

2014. március 11.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 20. Szombat