Heisler András: Majdnem biztos, hogy a Mazsihisz nélkül kezdődik a kormányzati emlékév
Bármennyire is abnormálisnak tartja a helyzetet, a legnagyobb hazai zsidó szervezet, a Mazsihisz elnöke szerint majdnem biztos, hogy április közepén nélkülük kezdődnek a holokauszt-emlékév kormányzati programjai. Heisler András reméli, hogy a parlamenti választások után eljön a normális párbeszéd ideje.
A Mazsihisz elnökeként nem kap fizetést. Üzletemberként
egyenruhákkal foglalkozó cége van, most is az irodájában beszélgetünk. A
bevételek hány százalékát teszik ki az állami megrendelések?
Fontosnak tartottam mindig, hogy különválasszam a polgári, civil
életemet és a közéleti tevékenységemet. A kettőt soha nem kevertem
össze. A kérdésére válaszolva: az utóbbi években a formaruházati
ellátásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások gyakorlata a törvényes
keretek betartása mellett is úgy alakult, hogy az rendkívül hátrányosan
érintette a cégünket.
Jelen állás szerint tehát nincs zsarolható pozícióban.
Úgy gondolom, hogy nagyon nem vagyok abban…
Pár hete a Mazsihisz rendkívüli közgyűlése úgy döntött, hogy a
szervezet távol marad a holokauszt-emlékév kormányzati programjaitól. Ön
viszont többször kijelentette, hogy ez nem bojkott. Mi más lenne?
Definíciótól függ. Szerintem akkor beszélhetnénk igazi bojkottról, ha
határidőket is megszabtunk volna. Felhívtuk a figyelmet több problémára,
és jeleztük, amennyiben ezek nem oldódnak meg, akkor az emlékév során
nem tudunk együttműködni a kormánnyal. Ennyi történt. Hosszú folyamat
után jutottunk el idáig. A közgyűlés kétségkívül kemény döntést hozott,
de a határozat a párbeszéd kikényszerítésének irányába tett lépésként is
értékelhető.
Ha tényleg ez volt a szándék, akkor valamit nagyon elrontottak. A
Sorsok Háza és a német megszállási emlékmű leállítását, Szakály Sándor
menesztését követelték. Olyan feltételeket szabtak, amelyek nem hagytak
lehetőséget kompromisszumra.
Szerintem elég nagy mozgásteret biztosítottunk a kormánynak. A felsorolt
három ponton túl a közgyűlési határozat negyedik pontja ugyanis a
kormányzat emlékezetpolitikai gyakorlatának megváltoztatását kérte.
Ezzel tartottuk fenn a párbeszéd lehetőségét. Nem mondtuk ki, hogy mi
lesz, ha ez vagy az a feltételünk nem teljesül. Nem méricskéltünk, nem
alkudoztunk. Végül persze egyszerűvé vált a dolgunk, hiszen egyiket sem
akceptálta a kormány.
Az emlékmű létrehozását csak elhalasztották, a másik két ügy
szóba sem került. Nem érzi úgy, hogy a Mazsihisz taktikája kudarcot
vallott?
Egyáltalán nem. Az ellenkezőjét érzem. Közösségünk pillanatnyilag sokkal
erősebb, mint korábban. A Mazsihiszt évtizedek óta rengetegen
kritizálták a zsidó közéletben, a legnagyobb zsidó szervezetként
viszonylag elszigetelten működtünk. A jelenlegi konfliktus és ahogyan a
Mazsihisz azt kezelte – következetes és karakán módon –, összehozta a
magyarországi zsidóságot, amely ma annyira egységes, mint az elmúlt
hetven évben soha. Kiemelkedő véleményformáló értelmiségiek támogattak
bennünket, markánsan kiálltak a Mazsihisz törekvései mellett: Heller
Ágnes, György Péter, Konrád György vagy Ungvári Tamás. Bár a nevüket nem
hozom nyilvánosságra, a háttérben olyan tekintélyes személyiségek is a
segítségünkre siettek, akik nem a baloldali-liberális irányzathoz
tartoznak. Keresztény történelemtanárok, szociológusok, filozófusok. A
zsidó civil szervezetek szinte mindegyike egyetértett a Mazsihisz
álláspontjával. Számunkra ez komoly sikertörténet, még akkor is, ha a
kormány egyetlen elvárásunknak sem tett eleget.
Amikor megérkezett Orbán Viktor várva várt, de konkrétumokat
nélkülöző válasza – ami arról szólt, hogy a kampányra tekintettel húsvét
(és a választások) után folytatják az egyeztetéseket –, azt hittem, ön
minimum csalódott lesz. Ehhez képest biztatónak nevezte a
miniszterelnöki levél „udvarias hangnemét”.
A levél olyan egyértelmű elutasítása volt kéréseinknek, hogy én
valósággal megkönnyebbültem. Ha ennél szofisztikáltabb választ kapunk,
amelyben bizonyos engedményeket tesz a kormány, akkor sokkal nehezebb
lett volna a dolgunk. Újból rendkívüli közgyűlésen kellett volna
eldönteni, hogy a Mazsihisz megváltoztatja-e korábbi álláspontját. A
miniszterelnök válasza azonban tiszta helyzetet teremtett, semmiféle
döntésre nem volt szükségünk. Orbán Viktor ugyanakkor konstruktívnak
nevezte a Mazsihisz hozzáállását, amit pozitív visszaigazolásnak
tekintünk.
Hosszú lenne felsorolni, mi minden történt az elmúlt egy-két hónapban. Mi az, ami a leginkább meglepte?
Váratlanul ért, hogy amikor a rendkívüli közgyűlés után a Mazsihisz
vezetőiként levelet írtunk a miniszterelnöknek, a szöveg egy órán belül
kint volt a kormányzati portálon. Erre nem számítottunk, mert nem
vagyunk profi politikusok. Az is nagyon meglepett, hogy ugyanez a levél
milyen rendkívüli indulatokat szabadított el a zsidó közösségen belül.
A szóban forgó levelet – saját bevallásuk szerint – kormányzati
felkérésre írták. Kinek az ötlete volt, hogy ez legyen a megszólítás:
„Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!”?
Annyit elárulhatok, hogy nem az enyém. Nincs jelentősége: közösen
fogalmaztuk, közösen írtuk alá, ezzel a felelősségünk is közös.
Egyébként úgy gondolom, ebben a levélben a megszólítás volt a legkevésbé
lényeges elem.
Kitől jött a felkérés? Most már talán nem titok, hogy a
kulisszák mögött Hegedűs Zsuzsával, a miniszterelnök főtanácsadójával és
Prőhle Gergely külügyi helyettes államtitkárral, a Zsidó Közösségi
Kerekasztal társelnökével tárgyalt.
Senki nem hatalmazott fel rá, hogy neveket mondjak. A kormánnyal, a
miniszterelnöki hivatallal, a minisztériumokkal folyamatosan
kapcsolatban vagyunk. A kormányfő közvetlen környezetéből kaptunk
jelzést arra, hogy elősegítené a megállapodást, ha a közgyűlési döntés
után egy levélben javaslatot tennénk a konszenzus irányába történő
elmozdulásra. Lehetőleg gyorsan, még a miniszterelnök kínai útja előtt.
Ekkor álltak elő azzal, hogy a józsefvárosi Sorsok Háza helyett
létesüljön Együttélés Háza a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában.
Igen, a megszállási emlékmű ügyében pedig párbeszédet kezdeményeztünk.
Szakály Sándorról azért nem tettünk említést a levélben, mert erről a
kérdésről nem kívántunk vitába bocsátkozni. Az Együttélés Házáról már
évekkel ezelőtt beszélt Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi,
hasonló névvel most Gyöngyösön hoznak létre egy remek intézményt a volt
zsinagógában, az ötletet a Köves Slomó vezette EMIH (Egységes
Magyarországi Izraelita Hitközség) is felkarolta. Az elképzelés tehát
nem is új, nem is a miénk. Bizonyítja viszont, hogy a Mazsihisz mindent
elkövetett a megegyezés érdekében. Nem akartunk konfrontációt.
Próbáltunk tárgyalni és levelezni, annak ellenére, hogy a legritkább
esetben kaptunk érdemi választ. Elmentünk a határig, egészen addig, amíg
csak lehet. Az elmúlt években azonban sok olyan mozzanat történt, amely
a magyarországi zsidóság számára elfogadhatatlan. Ilyenek például a
Horthy-korszak újraértékelésére tett kísérletek vagy Nyirő József,
Tormay Cécile és Wass Albert beemelése az oktatásba. A közelmúltban
minden összesűrűsödött. Schmidt Máriával, a Sorsok Háza vezetőjével
végképp megrekedtek az egyeztetések, villámcsapásként ért bennünket
Szakály Sándor kijelentése az „idegenrendészeti eljárásról” és a német
megszállási emlékmű terve. Az ügyek egymásra rakódtak, és nyilvánvalóvá
vált, hogy nem egyedi hibákról van szó, hanem olyan folyamatról,
amelynek elemei összekapcsolódnak. A Mazsihisz közgyűlése ezért vette át
a kezdeményezést: elég volt a vállalhatatlan kompromisszumokból és
abból is, hogy alattvalói áhítattal várjuk a hatalom döntését.
Mivel számos zsidó szervezet visszautasította az elnyert támogatásokat, a
Mazsihisz nemzetközi adománygyűjtő akciót indít a kieső bevételek
pótlására. Amiből két következtetés adódik. A Mazsihisz nem számít arra,
hogy sikerül megállapodnia a kormánnyal, de nem számít arra sem, hogy a
választások után másik kormány lesz hatalmon.
Heisler András válasza és a teljes interjú ide kattintva olvasható el
Czene Gábor interjúja / Forrás: NOL
2014. február 26.