Horváth Csaba (MSZP): a kormány egyre nyíltabban keresi az újnácik  szövetségét

nyomtatás


 A mai magyar kormány egyre nyíltabban keresi az újnácik és újnyilasok szövetségét -  mondta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje a főváros német megszállás alóli felszabadulás 69. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) rendezvényén, a vizafogói mártíremlékműnél a szocialista politikus kiemelte: a tekintélyelvű magyar jobboldal, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-kormány, Horthy rendszere felé kacsintgat, a kormányfő pedig politikai nyereségvágyból maga is engedményt tesz a szélsőjobbnak.
Horváth Csaba szólt arról, hogy Horthyék, illetve az akkori magyar államapparátus voltak azok, akik "a hibát bűnnel tetézték", csaknem egymillió magyart, köztük majdnem félmillió magyar zsidó embert és "csodás fővárosunkat áldozták föl a revízió bűnös oltárán".

A politikus úgy fogalmazott: "Orbán Viktor a kormányzás újabb négy évéért megalázza a holokausztra emlékezni akaró magyar zsidókat is", és a miniszterelnököt szerinte nem érdekli, hogy ezzel csak fokozza a nemzet belső megosztottságát. "Orbán államosítani akarja az emlékezés jogát is, (...) a társadalmi békénk jogát", de ezt nem szabad hagyni, és ki kell állni a zsidó szervezetek, a civil társadalom és az antifasiszták döntése mellett, amellyel felfüggesztették részvételüket a holokauszt-emlékév kormányzati programjaiban - hívta fel a figyelmet.

Hozzátette: ha megnyerik a parlamenti választásokat, intézkednek, hogy a megemlékezéseket "méltó módon, az érintettek bevonásával" rendezzék meg, ha pedig őt választják meg főpolgármesternek, ellehetetleníti az újnáci rendezvényeket, és segíti majd azokat a kezdeményezéseket, amelyek a főváros szerepét tárják fel a holokausztban és a gettósításban.
Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület alpolgármestere arról beszélt, hogy a második világháborúban Budapesten fegyver nélküli, védtelen üldözötteket, közöttük nőket és gyerekeket öltek meg. Megjegyezte: "a gyilkosokból soha nem lehet hős hazafi, (...) a hatalom is csak időlegesen fedheti el a bűnt, ezzel cinkossá téve önmagát és megalázva saját nemzetét".

Arról is beszélt, hogy "amíg nem tudunk őszintén, szépítés nélkül szembenézni saját múltunkkal, közte azokkal az eseményekkel, amelyekre nem lehetünk büszkék, sőt szégyellnivalók, addig nem lesz megnyugvás". Annak a véleményének is hangot adott, hogy a német megszállási emlékmű nem viszi a megbékélés felé a többség és a kisebbség viszonyát, mert szerinte az továbbra is két külön egységként fogja fel a magyarságot és a zsidóságot.

Rámutatott: szükségszerű a holokausztban játszott magyar állami szerep tisztázása, a múlt vállalása és tudatosítása.
Hanti Vilmos, a MEASZ elnöke arra emlékeztetett: "69 évvel ezelőtt felszabadult Budapest a fasizmus alól", 1945 után pedig két és fél évig a legfejlettebb demokrácia alakult ki. A kormány bűnének nevezte, hogy "nem ismeri el a felszabadítás tényét", és felháborítónak tartotta a készülő német megszállási emlékművet, amely szerinte nem tesz különbséget áldozat és elkövető között.

A megemlékezés végén a vizafogói mártíremlékműnél koszorúztak mások mellett Horváth Csaba és Szanyi Tibor az MSZP képviseletében, valamint a MEASZ, az Együtt-PM, a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Liberális Párt, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége képviselői, Jánosi Katalin, Nagy Imre mártír miniszterelnök unokája, valamint az orosz és cseh nagykövetségek küldöttei.

Forrás: Népszava-MTI

http://www.hirhatar.hu/hir/nem-moshatjak-tisztara-a-gyilkosokat

Horváth Csaba beszéde

Tisztelt Megemlékezők! Barátaim!

  • A hónapok óta tartó halálfélelemtől,
  • az életet megóvó pincék sötét rabságától,
  • a kilátástalanságtól, a jövőtlenség maró félelmétől.
  • a két budapesti zsidó gettó embertelen körülmények között élő rabjai,
  • az igazak, az embermentők,
  • a fegyveres és szellemi ellenállás tagjai,
  • a tekintélyelvű, horthysta rendszer baloldali és polgári ellenzéke,
  • a szabad és igazságosabb világot akaró budapesti értelmiség tagjai.
  • A fegyveres ellenállás, az illegális baloldali mozgalmak tagjainak,
  • a katonáknak, akik átálltak, és megalapították a Budai Önkéntes Ezredet és több mint 600-uk élete árán lehetővé tették, hogy elmondhassuk: magyarok is harcoltak Budapest szabadságáért.

Barátaim!

  • A tekintélyelvű magyar jobboldal, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz-kormány Horthy rendszere felé kacsintgat!
  • Orbán Viktor átlépte a demokrácia piros vonalát!
  • Politikai nyereségvágyból maga is engedményeket tesz a szélsőjobbnak!
  • Néhány tízezer négyzetkilométer területért elárultak, kitagadtak a nemzetből és a halálba küldtek 600 ezer magyar állampolgárt!
  • Megölettek további 400 ezer magyar embert!

Demokrata Barátaim!

Tisztelt Megemlékezők! Barátaim!

Köszönöm!

Horváth Csaba

2014. február 12.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek