Dr. Szanyi Tibor (MSZP): "Ápolni kell azt a szellemi örökséget, amelyet ezek az emberek ránk hagytak. Eleink természetesen nem voltak tévedhetetlenek, miként mi sem vagyunk azok, azonban munkásságuk egésze igenis példaértékű számunkra... Mert hamarosan vége lesz a mostani világnak és egy új köztársaságban rendkívül nagy szükség lesz rájuk is."
Sokan azt mondhatják, hogy a választási harc közben nem érünk rá
történelmi kérdésekkel foglalkozni. Van ebben némi igazság talán, de
vannak dolgok, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. A gyalázatos,
megalázó dolgokra igenis reagálnunk kell!
Január első napjaiban a
Boross Péter vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság úgy
döntött, hogy Garami Ernő sírja nem kaphat védettséget, azaz az egykor
élt politikus, író, újságíró nem a nemzet halottja, sírja felszámolható.
A Magyar Szocialista Párt ápolója a magyar progresszív hagyományoknak,
büszkék vagyunk arra, hogy olyan kiváló emberek örökségét ápoljuk, mint
Táncsics Mihály, Garami Ernő vagy Mónus Illés. Azt, hogy igaz ügyért
küzdöttek, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy minden
diktatúra ellenségként tartotta számon őket. Karhatalmat uszított rájuk
Tisza István és Horthy Miklós és nem kerülhették el Rákosi Mátyás
börtönét sem. A demokráciát és mindenki jólétét követelő magyar baloldal
160 esztendős. Múltunk egyik legkiválóbb alakja Garami Ernő. Harcias,
mégis demokrata tömegpárttá szervezte a Magyarországi Szociáldemokrata
Pártot, rendkívüli tekintélyével mindent megtett azért, hogy az első
világháborús vereség ellenére is talpon maradjon a fiatal és független
magyar köztársaság.
Nem tudott semmiféle diktatúrával kiegyezni. 1919 márciusában még az
általa naggyá tett MSZDP-ből is kilépett azzal az indoklással, hogy nem
kíván olyan párt tagja sem lenni, amely éppen a demokrata szót hagyja el
nevéből. Amikor a Tanácsköztársaság kétségbeesett, de egyértelműen
zsákutcás kísérlete elbukott, Garami hazatért és ott folytatta, ahol pár
hónappal korábban abbahagyta. Rendkívül nagy energiákat megmozgatva
próbálta menteni a menthetőt. Az ezen időszakról szóló emlékiratai azért
voltak tiltólistán szinte minden azt követő rendszerben, mert az egyik
leghitelesebb krónikása volt a jobboldal hazaárulásának, annak, hogy
Bethlennek vagy Horthynak nem számított más, csak a hatalom, akár
területi veszteségek árán is.
Garami a Kádár rendszerben sem "rehabilitálódott". Tegyük hozzá,
szerencsére. Földi maradványai maradtak a Fiumei úti temető egy eldugott
sarkában, miközben a rendszer monumentális emlékművet emelt azoknak,
akiket követendő elődöknek gondoltak az akkori ideológusok. Mi volt
Garami bűne? Őszinte, demokratikus, szocialista hite. Nem tudott hinni a
szovjet kísérletben, ellene volt a bolsevik államrendnek, ő egy európai
szinten összefogó szociáldemokrata alternatívát tudott csak követni.
Boross Péter szerint Garami azért nem lehet a nemzet halottja, mert
túl sokat élt külföldön. Ez az érvelés megalázó. Nem, nem csak Garamira
nézvést. Megalázó ilyet mondani egy olyan országban, ahol szinte minden
rendszernek voltak ellenfelei, akiket emigrációba kényszerített a
hatalom. Rákóczi, Kossuth vagy Kéthly Anna sem lenne méltó eme torz
logika alapján arra, hogy a nemzet halottjának tekintsük őket. Ráadásul
Garami idegenben is aktív résztvevője maradt a magyar közéletnek. A
Népszavában megjelent írásai az ellenzéki gondolat meghatározó
gondolatai voltak. Amikor 1929-ben hazatérhetett, pusztán jelenlétével
felrúgta a Bethlen-Peyer paktumot, a munkanélküliek és a velük
szolidáris munkások hatalmas 1930 szeptember 1-i tüntetése rémületet
keltett Horthy országának hatalmi elitjében.
Ez az örökség nem csupán a mi örökségünk. A mindennapok biztonságáért
való harc, az elkötelezett demokrata álláspont kötelező minimum kellene
legyen minden politizáló ember számára. Garami öröksége egy európai
nemzet öröksége. Olyan nemzeté, amely nem befelé fordul, nem diktatúrák
irányába fordul, hanem a humanizmus és progresszió sok évszázados
hagyományának irányába. Nagyon sajnálom, hogy a Boross Péter vezette
Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság szerint Garami Ernő nem a
nemzet halottja. Én szeretnék bízni abban, hogy ez a döntés nem végleges
döntés. Szeretnék hinni abban, hogy a Bizottság tagjai tudnak és
akarnak is újragondolni, vitatni egy oly sokunk által rossznak gondolt
döntést. Kérem tehát Boross Pétert ezúton is, hogy vegyék újra
napirendre Garami Ernő sírjának védetté nyilvánítását. Miattam akár még
fricskázhat is, hogy nesztek mai baloldaliak, ilyen egy igazi
szociáldemokrata! Tegyék félre ilyen-olyan előítéleteiket és adják meg a
tiszteletet Garami Ernőnek! Ő nem csak a mi halottunk, ő tényleg egy
demokratikus nemzet halottja.
Végezetül annyit, hogy ez az ügy fontos üzenettel bír. Nem
silányíthatjuk eleinket porosodó folyosói képekké. Ápolni kell azt a
szellemi örökséget, amelyet ezek az emberek ránk hagytak. Eleink
természetesen nem voltak tévedhetetlenek, miként mi sem vagyunk azok,
azonban munkásságuk egésze igenis példaértékű számunkra. Igazi,
elkötelezett szociáldemokratákra van szükség ebben az országban, akik
tudnak és akarnak is küzdeni egy demokratikus, minden állampolgárának
jólétet biztosító országért. Mert hamarosan vége lesz a mostani világnak
és egy új köztársaságban rendkívül nagy szükség lesz rájuk is.
Népszava
2014. február 12.