Fekete György antifasiszta történelemtanár ajánlja a Népszava napilapban megjelent alábbi írást:
"Ha nem lett volna bűnrészes a Horthy-rendszer a holokausztban és a háborús kalandban, akkor is el kellett volna tűnnie, mert elavult rendszer volt, és kimondhatjuk: értékrendje, lényegét tekintve ezért magyarellenes volt. Most ez az értékrend kezd újraéledni?"
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nagyon sok magyar
nemes megváltoztatta a nevét, eltüntették a nevükből is azokat a
jelképeket, szimbólumokat, amelyek az ő kiváltságos helyzetükre utaltak,
ugyanis ezek az emberek valóban demokraták voltak. Lemondtak
előjogaikról, beálltak harcolni Kossuth zászlaja alá és jelképeikben is
ki akarták fejezni, hogy szakítottak a feudális értékrenddel. Elhagyták a
nemesi előneveket és letették az ipszilont. Így lett Görgeyből csak
Görgei, Jókayból Jókai.
Még néhány éve is joggal hihettük, hogy a dzsentri osztályt,
szokásaival, értékrendjével, elfogultságaival és kapcsolati hálójával
együtt örökre a történelem lomtárába száműzte a fejlődés. Talán volt itt
értékveszteség is, hiszen a dzsentrit jellemezte némi idealizmus is, és
ha nem is voltak túlzottan műveltek, de legalábbis a férfiak iskolázott
emberek voltak. Ha mérleget akarnánk készíteni, mégis azt látnánk, hogy
jogosan tűnt el a nemesi osztály, ez a rendies képződmény a
süllyesztőben. Volt egy nagy korszaka - a reformkor -, amikor legjobbjai
valóban a demokráciáért, a polgári átalakulásért, hazánk
függetlenségéért küzdöttek, de legkésőbb a kiegyezéstől kezdve a nemesi
osztály egyre inkább önmaga karikatúrájává vált. Voltak olyan nemesi
családok, amelyek fel tudtak zárkózni a modern korhoz, a jogállamhoz, a
piacgazdasághoz, túlléptek előítéleteiken szociológiai és vallási téren
is, polgári származásúakkal kötöttek barátságot és sokan házasságot is.
Német, zsidó, horvát vagy román asszonyt vettek feleségük a férfiak,
nem nemes férfiakhoz mentek férjhez a nők, barátaikat és üzletfeleiket
már nem rendi szempontok szerint válogatták.Tehát volt ilyen is, talán
kicsit fájdalmas kimondani, de a többség sajnos nem értette meg az idők
szavát. És egyre hangosabban, egyre melldöngetőbb módon hirdették
származási előkelőségüket, különböző kiváltságokat, előnyöket követelve
maguknak. Ismerjük a történelmet, tudjuk, hová vezetett mindez, miképp
vált végül Horthy országában a magyar dzsentri maradéka a legszörnyűbb
bűnök társtettesévé.
Nyomatékosan hangsúlyozom: nem minden nemesi származású ember
viselkedett így. Sőt, sokan beilleszkedve a polgári létbe értékteremtő,
tisztelete méltó életet éltek, de sajnos, nem ők határozták meg a korban
a dzsentri karakterét. Azok határozták meg, akik zsidózva, svábozva,
cigányozva követelték az "ősi magyar nemzetfenntartó osztály" jogait,
értsd: akik felléptek minden társadalmi reform ellen, legyen szó akár
földosztásról, akár az egyenlő és titkos választójog bevezetéséről, a
nők jogairól vagy a munkásság önszerveződésének engedélyezéséről.
Nem akarok ennél sokáig időzni. Ez az osztály, amely a
Horthy-rendszer fő politikai bázisát képezte, szemben állt mindazzal,
ami a szabad világot olyan sikeressé tette. Szemben állt az emberi jogok
maradéktalan érvényesítésével, a más kultúrák tiszteletével, az
együttélés igényével, és természetesen a legvadabbul szemben állt a
szabad piaccal, amelyik a tehetségnek nyit utat és a teljesítményt
díjazza. És minden erővel arra törekedtek, hogy kiváltságaikat
törvényileg is körülbástyázzák, a reménytelen versenyképtelenségbe
taszítva ezzel Magyarországot. Ha nem lett volna bűnrészes a
Horthy-rendszer a holokausztban és a háborús kalandban, akkor is el
kellett volna tűnnie, mert elavult rendszer volt, és kimondhatjuk:
értékrendje, lényegét tekintve ezért magyarellenes volt. Most ez az
értékrend kezd újraéledni?
Terjed a háromnevűség divatja. Ez teljesen egyértelműen
dzsentri-nosztalgia. Ez a szemlélet összhangban áll az oktatásügy
centralizálásával, az egy-tantervűség, egy-tankönyvűség bevezetésével.
Ez a szemlélet összhangban áll az állami vagyon piaci szempontból
irracionális, értelmetlen növelésével, azzal a gazdaságpolitikával,
amelyik ahelyett, hogy hagyná a nemzeti bevételeket a nemzetet alkotó
emberekhez eljutni, adócsökkentés vagy fizetésemelés formájában, állami
vagyont vásárol óriási tételben, ahol az ő háromnevű garnitúrája jut
vezető beosztáshoz.
Ez a szemlélet összhangban áll a politikai ellenfelek elleni
karaktergyilkos, pocskondiázó, sárdobáló támadásokkal, amelyek nem a
másik politikus politikájával foglalkoznak, azt bírálják vagy vitatják,
hanem személyét gyanúsítgatják, egyébként a tapasztalat szerint olyan
bűnökkel, amelyeket az érintettek egyáltalán nem követtek el. A
háromnevűség divatja nagyon is harmonizál a bírói függetlenség elleni
meg-megújuló támadásokkal, a közmédia elfoglalásával és
kormánypropaganda szócsővé silányításával, a szabad sajtó törvényi
szorongatásával.
Összhangban áll a Brüsszel elleni szabadságharcnak feltüntetett, az
emberi jogok érvényesülésére alapozott világ elleni bizalmatlansággal és
gyanakvással. Úton-útfélen, már-már nevetségesen Trianonozunk -
ahelyett, hogy szembenéznénk azokkal a korabeli szűklátókörűségekkel és
nemzeti elfogultságokkal, amelyek Trianonhoz vezettek. Hagyjuk a
kirekesztő propagandát elszabadulni és őrültségeket művelni, legfeljebb
képmutató módon arra célozgatunk, hogy ez az új nemesség mégis mennyivel
konszolidáltabb, mint az útszéli jobboldal (amelyik tulajonképpen
kimondja, amit a konszolidáltak csak gondolnak.)
De ugye, minden botnak két vége van. Ha létrejön az új nemesség, az
új jobbágyságnak is létre kell jönnie. Kikből fog állni ez az új
jobbágyság, barátaim? Másból aligha állhat, mint belőlünk, akik úgy
látszik, korszerűtlen módon, ragaszkodunk a polgári nevünkhöz.
Szunyogh Szabolcs, újságíró / Népszava
2013. november 24.