A Szép Szó előző számában "Honvédség, csendőrség, holakauszt" címmel egy történészek között lefolytatott vitáról olvashattunk. Történelemtanárként ehhez szeretném hozzáfűzni a véleményemet.
br
A Horthy-rendszer nem volt fasiszta! - a közelmúltban újdonságként
hangsúlyozza Romsics Ignác történész, holott Andics Erzsébet és Nemes
Dezső, akik leginkább az ellenkezőjét állították, már sok-sok esztendeje
halottak. Andics különben is csak az 1970-es évek közepéig
dirigálhatott a honi történettudományban és történészképzésben
(akkortájt detronizálták).
Már az 1960-as években jelentek meg komoly
tudományos munkák, amelyek szerzői visszafogottan fogalmaztak a
lovastengerész országlásáról, kettőt említenék közülük, Szinai Miklóst
és Szűcs Lászlót.
Az 1970-es évek derekától számosan - a nyolcvanas évtizedben már
meghatározó trendként - a Horthy-rendszer egészét kifejezetten nem
fasisztának írták le. Jellemzésekor nagy hangsúlyt helyeztek
strukturális változásaira, az árnyalt megközelítésre: Incze Miklós,
Juhász Gyula, L. Nagy Zsuzsa, Lackó Miklós, Ormos Mária, Ránki György,
Sipos Péter, hogy csak néhány kutatót említsek. A magyar
történettudományt reprezentáló - Ránki György főszerkesztette - monstrum
kötet (Magyarország története 1918-1919 1919-1945, MTA /1976/) 1400(!)
oldalának egyikén se minősítik a Horthy-rendszert mint olyant
fasisztának.
E tudósok között régóta konszenzus létezett a Horthy-rendszer jellege
és fő lényegi változásai tekintetében. Úgy foglalnám össze: az
időhatárok természetesen viszonylagosak, egyszer a bel-, máskor a
külpolitika "szalad előre", igen lényegesek a politikai
intézményrendszeren belüli olyan módosulások, mint például a házszabály
változtatások, a választójogi rendelkezések, a kormányzói jogkör
kiterjesztések, hogy csak néhányat említsek.
1919-1921- ben
kezdődött meg a Horthy-rendszer kialakulása. Ekkor markánsan
"előfasiszta", illetve fasizmusba tartó, illetve "ős fasiszta" jegyek
jellemezték. Legjellemzőbb vonása a főleg paraszti nincsteleneket és
zsidókat gyilkoló tiszti különítmények , a "szegediek" tombolása volt.
A Horthy-rendszer konszolidációja, sikerévei és válsága 1921-1931
közé tehető. Tekintélyelvű, korlátozott parlamentarizmus jellemezte ezt
az időszakot, amely balra moccanhatatlanul zárt, jobbról viszont
integrált. 1931-1937 közötti időszakban alakult ki a Horthy-rendszer
fasizálódása. A nagybirtok és a nagytőke mellé belépett a hatalomba a
felső katonatiszti és államhivatalnoki csoport. Mögötte az egyre
hangosabban hallatta a hangját az elégedetlen, az "árja" őrségváltást
követelő, keresztény úri középosztály. Az utóbbi alatt meg már
tolakodott, kavargott a szélsőjobboldali politikai szervezkedések,
pártok tömegbázisát képező, radikálisan zsidógyűlölő, fasiszta
"forradalomra" vágyakozó szociális massza: az úri középosztály alsó
rétegét jelentő alacsonyabb rangú, rosszabbul fizetett katonatiszti és
hivatalnoki értelmiség. Az antiszemita kispolgárok és közalkalmazottak, s
a kimondott csőcselék, a lumpenfigurák.
A külpolitikában az angol-francia irányú tájékozódást egyértelműen
felváltotta az olasz, majd a német orientáció, amelynek előzményei az
1920-as évek közepétől, Bethlen idejében kialakulóban voltak.
1938-1944
között - meglátásom szerint - a Horthy-rendszer minden kétséget
kizáróan fasiszta jelleget öltött. Nácibarát külpolitika, rasszista
belpolitika jellemezte, hiszen akkoriban lépett életbe a zsidótörvények
sorozata, amelyet sokkal inkább generáltak belső - hazai - követelések,
semmint a hitleri Németország kívánságai.
A következő szakasz kezdete szinte naptári konkrétsággal
meghatározható: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. Vége
úgyszintén: Szálasi Ferenc nyilas puccsa, náci segédlettel. Ebben az
időben a Horthy-rendszer a fasiszta, pontosabban a nemzetiszocialista
rendszerváltozatok egyikévé züllik. Igaz, korlátozott szuverenitással,
de Horthy saját döntéséből következően államfő maradt, lényegében -
tudván-tudva! - pilátusi módon asszisztált a teljes magyar vidéki
zsidóság náci megsemmisítő táborokba deportálásához, és hol háttérben
maradással, hol aktívan biztosítja, hogy a magyar társadalom
szövetségeseknek tekintse Hitler katonáit. Hogy az ország egységét,
rendjét megőrizve fokozza háborús részvételét és Németország gazdasági
kiszolgálását, s közben a közigazgatás a német elvárásoknak megfelelően
működjön.
Megkerülhetetlen a kérdés: mi ösztönzi Romsicsot, hogy a
Horthy-rendszer megítélést illetően hamis fényben tüntesse fel a honi
történészcéh rendszerváltást megelőző negyedszázados teljesítményét?
Véleményem szerint prózai ok az indíték: megfelelés és viszonosság.
Nemrég kitért az elől a kihívás elől, hogy egyértelműen leszögezze
Horthy Miklós egykori kormányzó bizonyított bűnösségét a szinte teljes
magyar vidéki zsidóság lemészárlásában, majd Bethlen Istvánt próbálta a
tényeket kissé megerőszakolva történeti példaképként a közvélemény elé
állítani. A tudós történészeink pedig kénytelenek hallgatni, tűrni.
"Fortélyos félelem igazgat…"
Fekete György
Forrás: nepszava.hu
2013. október 28.