"Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért" |  |
Október 29-én katonai tiszteletadással szentelték újra Ományi Kálló Ferenc antifasiszta, katolikus tábori lelkész, embermentő, a Világ Igaza síremlékét a farkasréti temetőben.
Ember az embertelenségben
Kálló Ferenc tábori esperes emlékezetére
„Minden alkalmat megragadok arra, hogy mind a
szószéken, mind magánbeszélgetésekben a béke áldásait szembeállítsam a
háborúval… Én pap vagyok, nekem ez a kötelességem, nekem nincsen
családom, nincs gyermekem. Ha engem ezért megölnek, akkor kapok egy
gyorsvonati jegyet a mennyországba – átszállás nélkül.” Ez volt ományi
Kálló Ferenc tábori esperes hitvallása.
1944.
október 28-án egy sötét színű személygépkocsi állt meg a Márvány utca
23. szám előtt, amelyből bőrkabátos férfi szállt ki, és bement a házba.
Néhány perc múlva egy beteg, elesett kis embert kísért a kocsihoz,
amelybe beszálltak, majd elhajtottak. Másnap hajnalban megcsörrent a
telefon az Alkotás utcai 11. szám alatt működő helyőrségi kórház
ügyeletén: „Ha hiányzik a papjuk, menjenek ki Budakeszire, ott
megtalálják” – kiabálta valaki a telefonba, majd lecsapta a kagylót.
Kálló
Ferenc megkínzott, golyókkal átszaggatott testét zsidó
munkaszolgálatosok találták meg egy árokban, kezében rózsafüzérjének
leszakadt feszületével…
Vajon miért volt olyan fontos a nyilasok számára, hogy hatalomátvételük
után egy héttel elrendelték elhallgattatását, kivégzését pedig rá egy
héttel később már végre is hajtották? Vajon miért féltek ennyire egy
egyszerű tábori esperestől? Ki is volt ez a törékeny, madárcsontú kis
ember, aki hat fiútestvér közül a legidősebb, mégis a legkisebb volt,
ezért a családban a „Kicsi” becenevet kapta?
Kálló Ferenc 1894. december 8-án született Szegeden, de csecsemő
korától fogva Szarvason nevelkedett, ahol édesapja 40 évig volt népi
tanító. Öt fiútestvére volt. A család elsőszülött fiaként, 1913-ban
érettségizett jeles eredménnyel, majd teológiai tanulmányokat kezdett
Nagyváradon. 1917-ben szentelték lelkésszé. A Viharsarokban, Békés
megyében szegény kis településeken, Békésen, Endrődön,
Békésszentandráson, Újkígyóson, Csorváson szolgált káplánként. Mindenütt
a szegények, a nincstelenek és a gyámolításra szorulók papja volt.
Prédikációira még a más vallásúak is eljártak, mert azokból sohasem
hiányzott a krisztusi szeretet és az élet ellentmondásaira való utalás.
Szociális érzékenységét mind állami, mind egyházi részről bizalmatlanság
fogadta, emiatt többször felfüggesztették, de igaza végül mindig
bebizonyosodott.
1927-ben azonban végül kérte elbocsátását az
egyházmegyétől, és tábori lelkész lett a Magyar Királyi Honvédségben.
Családjának a következőképp indokolta átlépését: „A szociális
igazságtevés eszméit a honvédek lelkébe plántálva széjjelküldhetem az
egész országba.”
Katonai pályafutása során elsősorban katonai kórházak lelkészeként
szolgált Budapesten, Szombathelyen, Szolnokon. A kárpátaljai
bevonuláskor, 1939-ben a gyorshadtest 2. lovasdandárjának beosztott
lelkésze volt. 1940-től haláláig a 11. helyőrségi kórház lelkészeként,
1942. szeptember 1-jétől már tábori esperesként szolgált.
Katona
hívei rajongásig szerették. Aki akár csak egyszer is találkozott vele,
az sohasem felejtette el Őt, az igazságtalanságok kíméletlen
ostorozóját, a minden bánatra vigaszt nyújtani, és az elbukásokból
gyengéden felemelni tudó, megértő embert.
Természetes, hogy egy ilyen lelkületű és felfogású ember semmitől sem
irtózik jobban, mint a háború borzalmaitól. A kezdetektől ellenezte a
háborút, a hadba lépést Németország mellett, és minden alkalmat
megragadott arra, hogy a háborút szembeállítsa a béke áldásaival.
Szónoklatai hírére a környék polgári lakosai is eljártak miséire, és
végül a 11. helyőrségi kórház kis kápolnája olyan szűknek bizonyult,
hogy azt ki kellett bővíteni. Ezt a kormányzóné közbenjárásával – akinek
két évig a gyóntatója volt – sikerült elérnie. Egyik miséjét, amely
során nyíltan kiállt a szabadság mellett és a háború ellen, 1944.
március 15-én ebből a kápolnából a rádió is sugározta. Az adást fiktív
légiveszély miatt megszakítottak, de addigra a beszéd egy része már
adásba ment.
Négy nappal később a németek megszállták
Magyarországot…
Kapcsolatban állt antifasiszta érzelmű politikusokkal, katonai
vezetőkkel. A kórházban nagyon sok üldözött talált menedéket, akiket
hamis okmányokkal láttak el, a legnagyobb veszélyben levőket pedig a
fertőző osztályon rejtették el. A megmentettek között volt Básti Lajos,
Latabár Kálmán és Egri István színészek, Ortutay Gyula néprajzkutató és
még sokan mások, munkaszolgálatosok, hadifoglyok, katonaszökevények,
zsidók és keresztények…
Mindeközben áldozatos szeretettel végezte lelkipásztori
szolgálatát. Sebesült és beteg katonák papja volt, aki nem sajnálta a
fáradságot és áldozatot, ha katonákról volt szó. Éjszakákat virrasztott
súlyos betegek mellett, pedig maga is állandóan beteg volt.
A nyilas hatalomátvételt követően barátai kérték, hogy ne tegye ki magát
a veszélynek, és rejtőzzön el. Erre azt a választ adta, hogy míg
testvérei a harctéren életüket kénytelenek kockáztatni minden percben,
addig Ő a szószéket is harctérnek tekinti, ahol nem szégyen elesni.
Elfogását
követően a Gestapo svábhegyi székházába vitték, ahol kegyetlenül
megkínozták, órákon át vallatták. Ennek ellenére az embermentő
tevékenységében Őt segítők közül senkire sem tett terhelő vallomást,
tőle nem tudtak meg neveket hóhérai.
Temetésekor légiriadó volt Budapesten. Bombák robbanása és a légvédelmi
ütegek bömbölése volt gyászzenéje. A koporsóját borító virágerdő az Ő
szavait égette minden utolsó útjára kísérőnek emlékezetébe: „Végül mégis a szeretetnek kell diadalmaskodnia a gyűlölet felett”.
Dacára annak, hogy embersegítő tevékenységét még a kommunista
vészkorszakban is elismerték és reverendáját – milyen ellentmondásos –
még a Munkásmozgalmi Múzeumban is kiállították, testvéreit, akik közül
kettő is katonatisztként szolgált a II. világháborúban, meghurcolták,
kisemmizték, kitelepítették.
Halálának évfordulóján, 1946. október 29-én a Honvédelmi
Minisztérium post mortem lelkész ezredessé nevezte ki. A jeruzsálemi Yad
Vasem intézettől 2005. november 28-án kapta meg a Világ Igaza
kitüntetést, amelyben azon nem zsidó emberek részesülhetnek, akik a
vészkorszak idején életük kockáztatásával, minden ellenszolgáltatás
nélkül mentették az üldözötteket. Reverendája a Hadtörténeti Múzeumban
van kiállítva, vértanúi emlékét róla elnevezett utca őrzi Budapesten,
Budakeszin és Monoron.
„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért”
– áll ományi Kálló Ferenc sírján a farkasréti temetőben, amelyet a
Honvédelmi Minisztérium 2013 őszén helyreállított, hogy méltóképpen
őrizze meg egy igaz ember emlékét. Sírját október 29-én katonai
tiszteletadással szentelték újra Magyarország honvédelmi minisztere
jelenlétében. Ományi Kálló Ferenc, a pap, katona, embermentő emlékét
megőrizzük…
Forrás: honvedelem.hu
2013. október 30.
