Ilan Mor: Jó stratégiai döntéseket kell hozni

nyomtatás

"Meggyőződésem, hogy Izrael és Magyarország egyformán kiváló emberi erőforrásokkal rendelkezik. Mindkét ország számára nagyon fontos, hogy ezt az erőforrást kihasználjuk, hogy befektessünk a fiatal generációk képzésébe, mivel ez biztosítja országaink jövőbeni boldogulását" - mondta a nagykövet.

Első alkalommal rendeznek izraeli-magyar innovációs napot Budapesten október 3-án, Izrael Állam Nagykövetsége, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal közös szervezésében, a Graphisoft Parkban. Ilan Mor izraeli nagykövet lapunknak elmondta: a kezdeményezés ötlete tőle ered, s úgy véli, hogy az izraeli innovációs sikerek inspirációként szolgálhatnak új magyar vállalkozások beindításához.

"Meggyőződésem, hogy Izrael és Magyarország egyformán kiváló emberi erőforrásokkal rendelkezik. Mindkét ország számára nagyon fontos, hogy ezt az erőforrást kihasználjuk, hogy befektessünk a fiatal generációk képzésébe, mivel ez biztosítja országaink jövőbeni boldogulását" - mondta a nagykövet.

Ilan Mor emlékeztetett: Izraelnek nehéz körülmények között kellett megtalálnia a túlélés módját, és nem csupán politikai értelemben. "A szükségből erényt kovácsoltunk, innen ered a találékonyságunk és innovációs készségünk" - tette hozzá. Izrael a világ egyik vezető hatalma a feltörekvő vállalkozások terén, az országban mintegy 3500-4000 úgynevezett start-up cég működik.

"Véleményem szerint Magyarország hasonló potenciállal rendelkezik. Az innovációs napon néhány ilyen nagyon sikeres izraeli cég képviselőit hozzuk Magyarországra, hogy megosszák tapasztalataikat fiatal magyar vállalkozókkal. Az izraeli innovációs sikerek inspirációul szolgálhatnak új magyar vállalkozások beindításához. Mindig is azt gondoltam, ha Izrael képes erre, más államok is meg tudják tenni" - mondta Ilan Mor.

Izrael a legsikeresebb innovációs központ a Szilícium-völgy után, írta nemrégiben a Financial Times című brit lap. Magyarország is gazdag tehetségekben, mégis, messze vagyunk ettől. Kérdésünkre, hogy mi a sikerek titka, a nagykövet azt mondta: "Nincs semmiféle mágikus formula. Kemény munka, eltökéltség, jó stratégiai döntések szükségesek.

Izrael a világon a harmadik az egy főre számított oktatási beruházások terén, s első a világon a GDP-arányos kutatási-fejlesztési ráfordítások (R&D) terén. Nem dicsekedni akarunk az izraeli cégek eredményeivel, hanem különösképpen a fiatal vállalkozóknak megmutatni, hogyan és milyen eszközökkel tudtuk ezt elérni, hogy miért érdemes kapcsolatokat fejleszteni Izraellel" - mondta.

Jó példaként említette a nagykövet a mobiltelefonokra sokéves munkával kifejlesztett Waze izraeli GPS-software-t, amelyet nemrégiben vásárolt meg a Google óriáscég. Az izraeli-magyar együttműködés lehetséges területeiről Ilan Mor azt mondta: "A határ a csillagos ég. Semmilyen lehetőséget nem zárunk ki, a legvadabb ötletek is érdekesek lehetnek. A siker titka az is, hogy nem tartunk a kudarcoktól, ha valami nem sikerül, újra és újra megpróbáljuk". Magyarországon is érdeklődés kíséri az izraeli "technológiai inkubátorok" tevékenységét.

Ezekről a nagykövet elmondta: 24 ilyen központ működik Izraelben, ezek az innováció fő forrásai. Eredetileg állami támogatással indult, azóta már privatizált központok, amelyek két évre átvállalják az új vállalkozások finanszírozásának egy részét, akár 85 százalékig. Jelenleg évente mintegy 80 cég indul ezeknek az inkubátor-központoknak a támogatásával.

A program kezdete óta több mint 1400 új cég alakult, mintegy 5 milliárd dollár állami befektetéssel, mutatott rá Ilan Mor. Az izraeli nagykövet biztos benne, hogy a hasonló megoldások, tapasztalatok átvétele Magyarország számára is előnyös lehet. Az innovációs nap célja, hogy a kapcsolatok kiépítésében segítsen.

E.É. / Népszava

2013. szeptember 25.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 19. Péntek