Szappanokat fúrtak a szegedi zsinagóga kerítésére

nyomtatás

A szegedi zsinagóga főbejárata előtti kerítésbe fúrt bele több babaszappant egy ismeretlen a héten. A szappanokat egy látogató vette észre – írta a délmagyar.hu internetes oldal. A Szegedi Zsidó Hitközség elnöke szerint ez egyértelműen Auschwitzot és a haláltáborokat juttatja az ember eszébe. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított.

Babaszappanokat hagyott a szegedi zsinagóga kerítésének tetejébe fúrva egy ismeretlen a héten. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától érdeklődtünk: mikor jelentették be a bűncselekményt, hány szappanról van szó, hol vásárolták, elfogták-e az elkövetőt, és mikor vihette véghez tettét?

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya közösség tagja elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz szeptember 17-e óta – tájékoztatta lapunkat Szenti Szabolcs. A százados közölte, hogy a további kérdésekre nem tud választ adni: ha megtenné, az a büntetőeljárás eredményességét veszélyeztetné.

Ezek jelenleg olyan körülmények, amelyeket kizárólag az elkövető ismer, így a későbbiekben bizonyítékot képezhetnek – mondta a sajtószóvivő.

A Btk. szerint az követ el közösség tagja elleni erőszakot, aki kirívóan közösségellenes magatartást tanúsít egy csoport tagjaival szemben, ami alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen. A zsinagóga Jósika utca felé néző főbejáratának kerítésén még tegnap is látszódtak a szappanmaradványok. A szappanokat egy látogatócsoport egyik részvevője fedezte fel, aki szólt az idegenvezetőnek.

Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke az esettel kapcsolatban annyit mondott, hogy a szappanok egyértelműen Auschwitzra és a haláltáborokra utalnak. – Az utóbbi tíz évben ilyen megdöbbentő és megbotránkoztató eset nem történt Szegeden, amely mindig is befogadó és elfogadó város volt. Néha festékkel felszórtak a házakra egy-egy horogkeresztet vagy Dávid-csillagot, de a mostani eset valóban félelmet kelthet az emberekben. Reméljük, hogy ezt mindenki megérti, és mihamarabb meglesz az elkövető – mondta az elnök.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik, hívja a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét a 62/562-423-as telefonszámon, vagy a 107-es, illetve 112-es segélyhívószám valamelyikét.

Forrás: Délmagyar

2013. szeptember 24.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. április 16. Kedd