A legjobb védekezés a zsidózás?

nyomtatás


Tarlós István ideges. Maga is érzi, hogy irgalmatlansága a fedél nélkül élni kénytelen nyomorult polgártársainkkal szemben visszatetsző.

Amikor tehát a Demokratikus Koalíció ezt szóvá tette, nem talált jobb választ, mint hogy a HírTV-ben kifogásolja: a DK mondandóját alátámasztó bibliai idézet az Ószövetségből származik.

A Demokratikus Koalíció álláspontja szerint a gyerekeknek nincs szükségük kötelező hittanoktatásra, a főpolgármester úrnak annál inkább. Mindenesetre fölhívjuk figyelmét az alábbiakra:

  1. A niceai zsinat i.sz. 325-ben a kereszténység szent könyvei sorába iktatta az Ószövetség könyveit is, köztük a Zsoltárok könyvét.
  2. A véletlenszerűen fölütött biblia többnyire az Ószövetségnél nyílik ki, lévén az lényegesen terjedelmesebb az Újszövetségnél. Ízelítőül azonban néhány vers az Újszövetségből is, amit a DK korábban, mondandója alátámasztására már idézett: Mt 6,5-6; Mt 8,11-12; Mt 19,21; Mt 28,18-20; Mk 12,13-17; Lk 6,29; Lk 6,41; Jn 18,36; Gal 5,1; 1Kor 13, 1-3.
  3. Irgalom és könyörület dolgában Jézus nem kevesebbet, hanem többet követelt tanítványaitól az Ószövetség atyáinál. A Zsoltárok könyve helyett idézhettük volna Jézus példázatát az szolgáival számot vető királyról is: „Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad?” (Mt 18,33)
  4. Úriember nem zsidózik, a többinek pedig tilos.

Gy. Németh Erzsébet
DK Budapest

Forrás: portal.dkp.hu

2013. augusztus 30.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum
2024. március 29. Péntek