Nyerges: ugyanezeket mondták 1932-ben is

Kísértetiesen ismétlődnek manapság a háború előttiekhez hasonló jelenségek - állítja Nyerges András. A Pulitzer-díjas író, publicista tanulmányozta a fasiszta irodalmat, ezért nem nagyon lehet őt megnyugtatni. A közelmúltban jelent meg tizedik, Háztűznéző című regénye, amiben a rendszerváltás folyamatát kíséri végig egy kilakoltatásig jutó értelmiségi házaspár sorsán keresztül.

- Az Élet és Irodalomban nemrég közölt - Antifasizmus, mint népellenes beteg tenyészet című - írásában azt állítja, hogy létezik párhuzam a régmúlt, vészterhes korok és mai hazai események között. Sokan azt mondják, hogy félhetünk egy újnáci veszélytől, mások szerint ez túl van spilázva. Itt van védőpajzsként az Európai Unió, még egyszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, olyan nagy baj nem lehet. Vannak, akik úgy gondolják, hogy először annak idején is csak kevesen voltak a nácik, akkor is jó néhányan állították, hogy ebből komoly baj nem lehet, aztán mégis mi lett. Ön hogyan látja?

- Nekem pont erről a kérdésről már több vitám volt, írásban is. Az egyik cikkemnek épp az volt a címe, hogy Európa úgyse hagyná. Többekkel vitába keveredtem, akik azt állítják, hogy ma egész más a történelmi helyzet, ma a jobboldal mögött nem áll egy olyan nagyhatalom, mint amilyen akkor Németország volt. Nincs tehát mitől félni, nincs igazi veszély. Azt gondoltam, hogy ez mérlegelhető vélemény. Utánanéztem a korabeli sajtóban, emlékiratokban, ahogy szoktam, és azt láttam, hogy kísértetiesen ugyanezeket a szövegeket mondták 1932-ben, '33-ban és '34-ben is. És bizony Európa hagyta, mert nem tudott mit csinálni.

- Akkor is azt mondták, hogy Németország veszélyt jelent, de Európa többi része úgysem fogja hagyni, hogy eluralkodjon?

- Pontosan ezt mondták. Hogy a franciák majd úgysem tűrnék, nem is beszélve Angliáról és különben is, nem vészes a helyzet, mert a németek a világháború után szegények, lerongyolódtak. Hitler az egyik nyilatkozatot tette a másik után arról, hogy ő nem agresszor, sőt demokratikus választás után jutott hatalomra, törvényes kétharmada volt, és kivételes törvényeket szavaztatott meg. Ami azt jelentette, hogy azt tesz, amit akar. A magyar sajtóban a legokosabb, legrafináltabb publicisták, mint például Ignotus Hugó, Zsolt Béla, Feleky Géza arról írtak, hogy nem eszik olyan forrón a kását, Hitler most, hogy bekerült a hatalomba, meg fog szelídülni, keresni fogja a megegyezést a nyugati hatalmakkal. Egyáltalán, egy törvényesen megválasztott kancellártól nincs miért félni. Miután a dolgok nem egy csapásra változtak meg, hanem fokozatosan, amikorra az emberek kezdtek észbe kapni, addigra már nem volt mit tenni. Úgyhogy engem az ilyen érvelések nem nyugtatnak meg.

- Azt azért nem lehet állítani, hogy Orbán Viktor és kormánya újnáci.

- Nem, ezt természetesen nem lehet mondani.

- És azt sem, hogy világuralomra törnek.

- Nem. De azt igen, hogy a három évvel ezelőttihez képest egyfajta tendencia mentén tolódtak el a dolgok. Jogok szűntek meg, a demokrácia csorbát szenvedett. 2010-ben még senki nem gondolta volna, hogy 2013-ban itt fogunk tartani.

- Konkrétan mire gondol?

- Kapásból felsorolni is nehéz. Az Alkotmánybíróság jogainak megnyirbálásától az alkotmány átalakításáig, a visszamenőleges hatályú törvények soráig, a parlamentarizmust megcsúfoló ad hoc törvénykezésig, amikor az ellenzék jóformán öt percig ismerkedhet a szöveggel, véleményét figyelembe sem veszik, mert a mamelukok szavazógépe úgyis mindent elfogad. Ez így még nem önkényuralom, de már nem is demokrácia.

- Ebben is vannak hasonlóságok a háború előtti időszakkal?

- Bizony, sok tekintetben. Húsz éve írok - előbb Szúrópróba, majd Színrebontás címmel - arról, hogy a mai jelenségek közül hány gyökerezik a múltban, némelyik szinte ismétlésnek tűnik. Ez engem is meglepett, amikor végre, a '90-es évek elején felszabadították a zárolt anyagok tárát, és szembesülhettem ezzel a jelenséggel.

- Azóta vannak új zárolt anyagok.

- Jó, ez most más kérdés, de akkor én boldogan ültem be a könyvtárba, és mámorosan kezdtem olvasni a negyedfasiszta, félfasiszta, egészen fasiszta irodalmat.

- Miért volt ettől boldog?

- Azért, mert olyasmit ismerhettem meg, amitől addig el voltunk zárva. Kíváncsi voltam. És akkor lettem csak igazán kíváncsi, amikor olyan szóhasználat, olyan mentalitás került elő a szövegekben, amilyennel ma is találkozunk. Vannak kísérteties azonosságok. Ezek engem is, másokat is nyomasztanak.

- Azt is írja cikkében, hogy a háború után néhány évvel az antifasisztákat is kriminalizálni akarták. És ezek a szövegek is visszaköszönnek, amikor sokan azt állítják, hogy nálunk csak értelmetlenül, vagy politikai érdekekből kiáltanak farkast, és közben folyik egy sikerpropaganda, amelyik lényegében azt hirdeti, hogy lassanként ez az élhető világok legjobbika.

- Bennem sokáig élt egy illúzió arról, hogy vannak olyanfajta ostobaságok, szűklátókörűségek, amiken egyszer s mindenkorra túl vagyunk. Azt hittem, hogy a rasszizmus, a fajelmélet, a demokrácia tagadása soha többé nem térhet vissza.

- Nem nagyon szokták mostanában tagadni a demokráciát, csak inkább olyasmire, ami nem demokratikus, rámondják, hogy az.

- Hát ez is a demokrácia egyfajta tagadása. Gömbös Gyula ugyancsak folyton tagadta, hogy ő a demokrácia ellen volna, de minden intézkedése a demokratikus jogokat csorbította. A mostani jobboldali kormányzat, ha tudja, ha nem, egykori mintákat követ, mintha régi forgatókönyvekből dolgozna. És ez ijesztő.

- Az ellenzék ön szerint mit csinál?

- Az ellenzék precízen fogalmazva: doktriner. Talán ezért nem talál fogást a jobboldalon. Egymást nyírják. Arra az egyszerű dologra nem képesek rájönni, hogy csakis akkor lehet - talán - némi esélyük, ha összefognak. A baloldali ellenzék sajnálatos módon a háború előttiek és közvetlen utániaknak ezt a rossz hagyományát követi. Azt az értelmiséget, amelyik a szellemi muníciót szolgáltatná neki, le se tojja. Úgy tekint rájuk, mint okoskodó hülyékre, akik púpnak vannak a hátán.

- Gyakran semmibe veszik a kultúrát, és lassan nyomorba taszítják a humán értelmiséget. De miért?

- Ez is egyfajta rossz tradíció. A háború előtt, és a háború utáni rövid, kétéves demokráciában a baloldal már ezt is eljátszotta. A saját értelmiségét akkor is beáldozta, nem tett érte semmit. Nézze meg, hogy kik ellen ment a harc; Déry Tibor volt a gyanús, és azok, akik, ki, mennyire - de antifasiszta íróknak voltak tekinthetők. Akik természetes szövetségessé válhattak volna. Végül elmentek az országból, de amíg itt voltak, megbélyegezték, megalázták őket. Jellemző példa, hogy 1945-ben a Szabad Népben folyton Márai Sándort szidták, aki éppen, hogy potenciális szövetséges lehetett volna. Meg kellett volna becsülni, tudomásul venni az érdemeit, és a nem annyira szerencsés megnyilvánulásainak nem kellett volna rögtön bunkóval nekimenni. Közben pedig nyalták a fenekét azoknak a népi íróknak, akik eltérő mértékben ugyan, de egyaránt meg voltak fertőzve a fasiszta ideológia különböző árnyalataitól. Révai József le is írja 1945 nyarán, amikor az egykori Szép Szó gárdájával vitatkozik, hogy a Szép Szó csapatát nem érdemes szövetségesnek tekinteni, mert tömegeket nem hozhat nekik. Ellenben ott a Nemzeti Parasztpárt, ahol a népi írók vannak, az majd meghozza a választási győzelmet. Jóslat még annyira meg nem cáfolódott, mint ez, mert az az 1945 őszi választás volt az, ahol a kommunisták Nemzeti Parasztpártostúl, csúfos kudarcot vallottak.

- Mi hozhat választói tömegeket?

- A választói tömegeket, legalább is hosszú távon, az hozza, ha egy párt normális, higgadt politikát folytat, megbecsüli a szövetségeseit, és az ellenségeire haragszik. Ha ez pont fordítva történik, akkor nem jut semmire.

- Pillanatnyilag nem nagyon látunk higgadt politikát, és ez, úgy tűnik, mégis a jobboldalnak kedvez. Miközben a valóságban sok minden lepusztul, elszegényedik a társadalom, a szavazók zöme nem pártolt el a kormányon lévőktől. Úgy látom, hogy a jobboldal egy nagyon nem szimpatikus, ámde a maga szempontjából igen jól felépített kampányt folytat. Hajszálpontosam belövi, hogy ki, mire lesz vevő, és azt mondja - esetleg attól is függetlenül, hogy mit gondol.

- Biztos, hogy ehhez (és úgy látom, csak ehhez!) borzasztóan értenek. A baloldal meg a jelek szerint nem tanul semmiből, olyan, mint a Bourbonok.

- Mivel lehetne kampányolnia a baloldalnak?

- Olyan mértékű az elszegényedés, hogy ennek kellene főszólamként zengenie a baloldali kampányban. Minden másnál fontosabb, hogy ezt a szegénységet föl kell számolni. Méghozzá tettekkel, és nem lózungokkal. Ez halványan megjelenik a kampányban, de nem igazán ezen van a hangsúly. Ferge Zsuzsa szociológus, akinél okosabb és rendesebb ember kevés van, rendszeresen kifejti, hogy nemcsak az ab ovo szegénységgel kell számolni, hanem azzal is, hogy akik középszinten vannak, elszegényednek, a szegények lecsúsznak a létminimum alá, a létminimum alatt lévők pedig az effektív nyomorba. Egyébként épp ez mentheti meg a baloldalt. Hallgatok betelefonálós műsorokat, és azt veszem észre, hogy a szelíden panaszkodók hangja átváltozott dühödt elkeseredéssé. Fenyegetőznek, érződik, hogy a cérna kezd elszakadni. Ez kecsegtethet azzal a reménnyel, hogy végre ezek az emberek is elmennek szavazni, és eljutnak arra a pontra, hogy minden jobb annál, mint ami van.

- Hallottam olyan politológust, aki azt mondta, hogy nálunk még mindig nem omlott össze minden. Ha majd itt is az lesz, mint Görögországban, akkor simán nyer a baloldal.

- Szlovákiában is volt éhséglázadás, és kezdünk ehhez közel kerülni. A jobboldal rendszeresen szembefordít magával egy-egy réteget. Már szinte nincs olyan réteg, amelyet ne dühített fel volna.

- Akkor miért olyan jók még mindig a választási esélyeik?

- Sokan mondják, hogy az emberek félnek, és a közvélemény-kutatásokon nem merik a valódi véleményüket mondani.

- Ugye nem gondolja komolyan, hogy most akkor hátra lehet dőlni, mert az emberek ugyan mást mondanak, de majd máshogy választanak?

- Ez is benne van a pakliban. Lehet, hogy lesz egy ellen-fülkeforradalom. Hacsak még jobban át nem alakítják a választási rendszert, például kamera kerül a fülkékbe. Egyelőre odabent mindenki oda húzza az ikszet, ahová akarja.

- Akad, aki egyenesen azt mondja - én nem szívesen osztom ezt a véleményt - , hogy most már minél rosszabb, annál jobb. Ha még lejjebb és még lejjebb megyünk, akkor fordulhat a kocka.

- Pár éve még erről a mondatról azt gondoltam, hogy felháborítóan cinikus. Kezdek kibékülni vele. Sajnos ilyen a helyzet.

- A rendszerváltásnak sokan örültek, mint majom a farkának. Azt hitték, tíz év alatt behozzuk Ausztriát, a nyugatot.

- Sokan azt remélték, hogy a világháború utáni Marshall-segélyhez hasonló támogatást fogunk kapni...

- Amit akkor nem fogadtunk el.

- Szovjet ukáz volt, hogy Marshall-segélyt Magyarország nem kérhet.

- A támogatás totális illúzió volt?

- Háztűznéző című új regényemben majdnem minden fejezet között van egy sajtószemle. A korabeli napilapokból a korra jellemző idézeteket montíroztam össze. Ezek között találtam olyat is, amiben egy közgazdász reménykedik, hogy valami Marshall-segélyfélében lesz részünk. Nem volt teljesen irreális, hogy kapunk egy vissza nem térítendő segélyt, ami kezdeti lökést ad.

- A Kádár-rendszerben hosszú ideig mi voltunk az úgynevezett legvidámabb barakk, ami valószínűleg azt is jelenthette, hogy ebben a régióban gazdasági szempontból mi álltunk a legjobban. Vagyis jelentős előnnyel indultunk a versenyben, mégis hátracsúsztunk. Tehát ezt mi toltuk el, és leginkább a politikusok. Miért nem tudott egy ütőképes politikai garnitúra tulajdonképpen a mai napig kitermelődni?

- Nálunk mindenki leginkább azzal volt elfoglalva, hogy megtalálja a saját ellenségét, azt leleplezze, kikészítse, beledöngölje a földbe. Eközben mellékesnek tűnt, hogy itt végül is van tízmillió ember, aki 1945 óta azt várja, hogy egyszer végre már könnyebben élhessen.

- Ha ön megír egy ilyen regényt, mint most a rendszerváltásról szóló Háztűznézőt, ami éppen a tizedik regénye, annak milyen hatása lehet?

- Közvetlenül nyilván semmilyen. Először is például azért, mert nagyon kevesen tudják megvenni. De az irodalomtól amúgy sem lehet elvárni ilyen direkt hatást. Az előző rendszer egyik ostobasága volt, hogy azt hitte, ha íróink majd fölnyitják a nép szemét, minden megváltozik. De erjesztő hatása lehet az irodalomnak azzal, hogy elgondolkodtat, elülteti valaminek a magvát. Adhat olyan látószöget, ami eltér a közhelyestől.

- Milyen látószöget ad az ön regénye?

- A kárvallottakét. Van a regényemben egy értelmiségi házaspár, akik, mint a legtöbb értelmiségi, torkig vannak a cenzúrával, torkig vannak mindennel, ami antidemokratikus, és abban reménykednek, hogy minden csak jobb lehet. Eredetileg lakótelepi panellakásban élnek, és a rendszerváltás után tudnak átköltözni egy belvárosi, régi típusú, polgári kényelmet adó lakásba. Ez így tulajdonképpen a rendszerváltás szimbólumává válik. De amikor a lakások fenntartásából kiszáll az állam, és közben hőseim elvesztik az állásukat, alkalmi munkákból élnek, nem tudják többé fizetni a közös költséget, a megemelkedett árú fűtést. Környezetük jól szituált része megbotránkozik szegénységükön, mintegy kikéri magának, és tesz is ellene. Hőseink azelőtt "csupán" cenzúrázott értelmiségiek voltak, belenyúltak a kézirataikba, visszakapták azokat, de egyformán voltak elnyomva másokkal. Most, hogy kitört a nagy szabadság, többé nem egyenlőek, mert szegények. És ez a fajta kiközösítés merőben új a számukra. A történetnek kényszer-kilakoltatás a vége, mert egy bank megveszi a fél házat, s aki nem tud fizetni, azt kirakja. Vagyis a házaspár rosszabb helyzetbe kerül, mint amilyenben volt a rendszerváltáskor. De én egy konkrét történetet írtam, nem ideológiai példabeszédet. Emberek sorsát követem nyomon, egy olyan világban, amelyre az MDF egykori alelnökének, a fiatalon elhunyt Furmann Imrének a kijelentése a jellemző: "A rendszerváltás nem azt jelenti, hogy az eddigiek hülyéi helyére beültetjük a mi hülyéinket". Más kérdés, hogy ez sajnos megtörtént. Szépek az elvek, de mindenkinek vannak lekötelezettjei, akiknek a szívességét meg kell hálálni, jutalomból be kell ültetni valahová. Az egyik kliens hozza a másikat, és senki nem szereti, ha a beosztottja okosabb, mint ő. Tehát igyekszik magánál hülyébbeket odatenni. Végül felépül egy szervezet, ami alibi munkát folytat. A változatosság legfeljebb annyi, hogy nem ilyen, hanem amolyan lózung nevében "működnek". Tudom, hogy ennél alig van keserűbb álláspont, de momentán itt tartok.

Bóta Gábor / Népszava

2013. augusztus 17.

Letölthető dokumentumok:Nincs letölthető dokumentum

2024. április 26. Péntek