Főhajtás |  |
A MEASZ elnöksége is lerótta kegyeletét, virágot helyezett el Nagy Imre és társai kivégzésének 55. évfordulóján a Vértanúk terén rendezett főhajtáson.
Az egykori kormányfő unokájának gondolatait az alábbiakban közöljük:
Barátaim!
55 esztendővel ezelőtt e hajnalon tépték el Nagy Imre életének fonalát, s 24 éve, hogy csendes fogadkozások közt („soha többé!”), végre eltemettük, eltemethettük.
55 éve e napon 1958. június 16-án minden csendes volt - csak a hóhérok tudták, mi történt; a nemzet élni próbált, a magyarok alámerültek.
24 éve, '89-ben zajos volt az ország - újrakezdésre hívott minden. Június 16-án a temetés, a gyász, a főhajtás is - fölemelt; vitt mindannyiunkat előre, túllépni a múltat.
Az 1956-os Nagy Imrét követelő Kossuth téri tömeg és az 1989-es Hősök terei, a mártírok emlékének főhajtással adózó tízezrek után – kevesen vagyunk itt.
Ma újra csend van. Az ország ránézvést még megvan, e szobor is áll. A jövőbe nézne, de a múltat látja - újra.
Szerető utódként én nagyapám emlékét (a költő szavaival) „Rendeltetés hitével őrzöm”.
E gyásznapon azonban felteszem a nehéz kérdést: kell-e nekünk, szükségünk van-e még Nagy Imrére?
Új törvények alapján talán a némaság falát kellene visszaépíteni alakja köré. Ugyanazt a néma falat, mint 30 esztendeig, 1989-ig, a diktatúra idején. Ez a ma sokak számára megbocsáthatatlanul előírt keserves út nem járható. Nagy Imre kedves költőjének, Adynak soraival - tudható:
„Hívni fog az Élet
S föltámadások örök Rendje.”
Én állandóan, ma is azt kutatom, milyen utat jelöl ki számunkra Nagy Imre életének tanulsága.
Ki volt Ő?
Kommunistaként - magyar s magyarként - kommunista. A két világ harcban állott benne – és magyarsága győzött. Ez döntő és örök érvényű üzenet!
60 évvel ezelőtti első miniszterelnöksége alatt olyan emlékezetes intézkedéseket hozott, mint
- az internálások, kitelepítések megszüntetése, a munkatáborok, a recski tábor bezárása,
- közkegyelem mintegy 750 ezer embernek, a politikai perek felülvizsgálatának elindítása, a hatósági erőszak megfékezése,
- a kulák-lista megszüntetése, a tsz-ek feloszlatásának, a kilépés lehetőségének biztosítása,
- vallási tolerancia életbe léptetése, egyházak újbóli támogatása.......
és még nagyon sok, akkoriban (nem túlzás!) életfontosságú intézkedést hozott; melyek hihetetlenül népszerűvé tették Nagy Imrét az egyszerű magyar nép, s az igazságra fogékony értelmiség körében – akkor. Mára mindezt ismét feledni látszik a haza.
A jobboldal egy részének szemében Nagy Imre stigmatizált személy, kommunista. A baloldalon pedig sokan ma sem bocsájtják meg, hogy a párt, a romlott párt ellenében népe és hazája mellé állt.
Ahogy 1956-ban, majd perében, 1958-ban, és 1989 után is, Nagy Imre végül is mindig elárultatott, mindig is magános alakja volt és maradt történelmünknek. Pedig a „pesti srácok” nem győzhettek volna a miniszterelnök nélkül.
Nagy Imre pártpolitikus volt. A végső, legfontosabb pillanatban azonban kilépett e hittel vállalt szerepből, s államférfivá lett. Hosszas küzdelem után megértette: a pártok fontosak, de a pártok érdekeinél fontosabb, a legfontosabb - az ország, a nemzet, a Haza! Épp ez a hosszas küzdelem, végül a megértés, a belátás, a végső vállalt lépés az, ami különlegessé, egyedivé teszi Nagy Imre alakját. Kommunista pártpolitikus volt - igen! Míg hittel hitte, ez szolgálja népe javát - igen. De az Igazság fölfénylésekor merte odahagyni az eszmét eláruló rendszert s a rendszert építő pártját is.
Mert kritikát gyakorolni, mert írni, mert ellenállni és merte elvállalni milliók hívását - légy miniszterelnök, vezess ki bennünket ebből a mocsárból!
Bátor ember volt. Sokan, nagyon sokan megfutamodtak körülötte, szűkebb és szélesebb körben egyaránt; de Nagy Imre mert kitartani az 1956-os vesztes ügy - népe és meggyőződése mellett.
Nem megélhetésért politizált - elvekért szállt síkra, számára szent ügyekért: hazájáért, népéért, mindannyiunkért, s mindezekért életét is adta.
Ez régen is ritkaságszámba menő tett volt. De ma, ki tenne ma ilyet? Ki tenne ma ilyet?!
Mutassatok egyetlen politikust! - aki ma a végsőkig vállalná tettei következményét!
Ameddig nem születik újra egy, csak egyetlenegy ilyen ember a köz számára, addig itt kell állnia ennek a szobornak, itt - szemben a parlamenttel.
Szemben! - a mai, magyar Parlamenttel!
Kérdésemre „szükségünk van-e ma Nagy Imrére?” a válaszom: igen. Szükségünk van egy olyan ember példájára, akinek az ország dolga, mindannyiunk dolga az első, mert elsősorban államférfi. Aki nem saját vagy pártja érdekeihez, hatalmához hű, hanem hazájához. Aki ha ráébred pártja tisztátalanságára, nem sunyít tovább, hanem kilép a hatalommániás zsarnoki szorításból az egész nemzet, a történelem színpadára - vállalja tetteit, képviseli a tiszta igazságot és segíti ezt a mi közös országunkat.
Igen, a mi közös hazánkat, mert a haza soha nincs ellenzékben, de soha nincs kormányon sem! Mi mindannyian, együtt vagyunk a haza! A Káinok mai világában szükségünk van Nagy Imrére; hogy példája vezessen bennünket, hogy ne gyávuljunk el, soha ne adjuk fel a harcot eszméinkért, elveinkért!
Ahogy '56-ban írta jegyzeteiben:
„Ameddig véges szellemi és fizikai erőmből futja - küzdök. Soha nem leszek kishitű, közömbös vagy lemondó. Ha egyedül maradok is itt, vállalom.....” - írta történelmünk egyik egyedülállóan nehéz, drámai pillanatában.
Hát merjünk mi is meggyőződésünkért kiállni - akkor is, ha egyedül maradunk, zsarolásban, szorításban, fenyegetettségben is. Nagy Imre példája immár örökké ezt üzeni nekünk, s szobra Ady hangján azt súgja nekünk ma:
„Én, beteg ember, csupáncsak várok,
Vitézlő harcos nem lehetek.
De szíveteket megérdemeltem,
Veletek száguld, vív, ujjong a lelkem:
Véreim, magyar proletárok.”
Jánosi Katalin
2013. június 16.
2013. június 16.
