Egyfajta főhajtás, a tisztelet kifejezése |  |
Átadták a Csakazértis-díjat
„Csakazértis”-díj 2013
A rendszerváltoztatás hajnalán 1991-93-ig „Csakazértis” címmel megjelent szociáldemokrata lapra és annak 2003-ban elhunyt legendás munkatársára, Szalai Pálra emlékeztünk márciusban a MÚOSZ-ban egy sajtótörténeti konferencia keretében. Az eseményre készülve határozta el a rendező három szervezet ( a Magyar újságírók Országos Szövetsége , a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt), hogy közös díjat alapítanak a társadalmi igazságtalanságok feltárásában kiemelkedő, az elesettek, kiszolgáltatottak ügyét empátiával képviselő, a civil kurázsit vállaló újságírói illetve szerkesztői teljesítmények elismerésére.
Az elhatározást hamarosan tett is követte, s ma 2013. április 29-én a Sajtóházban már át is adjuk a „Csakazértis” - díjakat.
Tudjuk, hogy manapság már egyre több civil díj születik. Ezek talán a civil társadalom védekezései is a mai társadalmi helyzetünkben. Egyfajta biztatás azok részéről, akik szintén a humanizmust képviselik, hiszen kart-karba öltve, egymás értékeit becsülve tudunk a mai időben létezni.
A „Csakazértis”-díjjal az újságíró kollégákat szeretnénk megbecsülni, bátorítást adni nehéz munkakörülményeik során végzett, a szakma iránt elkötelezett munkájukhoz. Díjunk egyfajta főhajtás, tisztelet kifejezése azok iránt, akik újságíróként a szó, a kép, az írás erejével állnak helyt.
Hanti Vilmos, a „Csakazértis” szocdem lap egykori felelős szerkesztője ezeket mondta a lapról:
Az 1991 és 1993 között megjelent lapunk neve, a ”Csakazértis” utalt az 1947-es időre, a választások előtti reménytelen helyzet híressé vált jelmondatára: „Csak azért is szavazz a Szociáldemokrata Pártra!”
Indulásunkkor 1991-ben a totalitárius baloldal bukása után igazán embert próbáló feladatnak bizonyult a szociálisan érzékeny demokrácia gondolatait erősíteni, a szociáldemokráciának a múltból használható hagyományait, értékeit „összegereblyézni” s korszerű válaszokat adni az aktuális társadalmi kihívásokra . Havilapunk önkéntes munkatársaiként mindnyájan meg voltunk arról győződve, hogy csakis akkor lehet sikeres a szabadságot hozó rendszerváltás, ha nem a már akkor tapasztalt vadkapitalista viszonyok erősödnek meg, hanem a társadalmi szolidaritáson alapuló igazságosság demokratikus értékei. A lapunknak kiváló önkéntes szerzői voltak, sokan álnévvel írtak, mert tartottak a kormányzati munkahelyükön a retorziótól. Ebben a nagyon rangos mezőnyben is kiemelkedett Szalai Pál, aki a ’Csakazértis” 1992. júliusi számbába ezt írta: „Tűrhetetlen, hogy a jobboldal és a mögötte ugrásra készen lapító szélsőjobboldal kezébe csússzon az ország az alkotmányosság leple alatt…..nyomulnak előre, és hogy biztosak legyenek a dolgukban, 1956-ot használják kalózlobogónak.” (Csendes polgárháború?)
Két évtized elteltével, 2013-ban a demokratikus baloldal ismét karanténba került. Kínkeservesen próbál araszolni kifelé a mély gödörből. Ma a helyzet sok tekintetben hasonló és sok tekintetben nem a 20 évvel ezelőtti időkhöz. Ma már a politikai ellenfél módszereiben kifinomultabb és ezért veszélyesebb. Ma már a szélsőjobb nem lapít, sőt programja egyre inkább a kétharmados többségű kormányzati tevékenységben realizálódik.
Hegyi Gyula: Csakazértis (Magyar Hírlap, 1992. április)
"Csakazértis", hirdeti már címében is egy baloldali lap a polgári ellenállás lehetőleg legtömörebben megfogalmazott lényegét. De nem az átfestett címerek, a visszakeresztelt utcanevek, a szerencsétlen kiskatonákra húzott középkori maskarák, az üres frázisok elleni hadakozásra kell fecsérelni a társadalom energiáit, ezt a fordulót hagyjuk meg a múltból előbukkant ködlovagoknak - legyen a múlt és a múlton való végtelen rágódás az ő kiváltságuk. Mindenkinek a maga munkahelyén, szakmai egyesületében, településén, egyházközségében és iskolai körzetében kell szembe szállnia mindenfajta tekintélyuralommal - ‘csakazértis' ragaszkodva a méltányossághoz, a szakszerűséghez, a demokráciához. Szinte naponta kapunk újabb híreket a polgári társadalom ellenállásáról...'Örök igazságról', 'nemzeti küldetésről' és a 'gonoszok' elleni végső harcról egy működő demokráciában csak eszelősök és vajákosok szónokolnak, a demokraták a kormányban és az ellenzékben egyaránt tudják , hogy a lényeg sok-sok apró, szakmai kérdésből áll össze. A magyar polgári társadalom érti ezt, az ellenzék tanulgatja, a kormánypártokon belül viszont a józanok hangját mind jobban elnyomják az üres ideológiai közhelyeket ordibáló, önjelölt 'nemzetmegváltók'. De ha képesek vagyunk megszabadulni a pesszimizmustól, a kényszeres kisebbségi érzéstől, akkor aligha kell féltenünk a magyar demokráciát az avítt frázisokkal dobálózó és közben a közös vagyonból nagyot markoló kurzuslovagoktól. Gyűlölettől fröcsögő szónoklataik azért recsegnek egyre dühödtebben, mert egy szűk réteget leszámítva senkit sem érdekel a magánmutatványuk: akiket pedig mégis, azok éppenséggel velük szemben szervezik meg a civil kurázsi szellemében önmagukat. Megindító látni, hogy a kommunista rendszer üldözöttjei közül hányan képesek kezet nyújtani baloldali érzelmű honfitársaiknak; mennyi hívő keresztény érti a 'keresztény pártoknál' pontosabban a krisztusi szeretet parancsát; milyen sokan csatlakoznak első szóra egy-egy demokratikus kezdeményezéshez; mennyi különböző gondolkodású ember képes együtt fellépni egy szakma, egy település vagy éppen csak egy leváltott, vagy meghurcolt ember védelmében. Kellő önkritikával elismerem, hogy a független és ellenzéki sajtónak a kormánypárti 'nyomulás' baljós részleteinek ecsetelése helyett sokkal többet kellene foglalkoznia a társadalom önvédelmének létező példáival.
A MÚOSZ székházában első alkalommal megrendezett mai díjátadón elismerést kapott: Juszt László televíziós újságíró, Kardos Péter főrabbi-főszerkesztő, Németh S. Szilárd, az ATV hírigazgatója, Tanács István, a Népszabadság szegedi tudósítója, valamint a Klubrádió és a Népszava.
Fotók: Vajda József
2013. április 29.
