Évforduló (f)elé |  |
Megalakult a holokauszt 70. évfordulójáról megemlékezést koordináló Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság. Dicsérendő aktivitás - legjobb tudomásom szerint az elmúlt 70 évben efféle bizottság nem létezett, nem működött. A most létrehozott bizottság elnöke a miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János a következő nyilatkozatot tette:
"A magyar állam bűnös volt a holokausztban kétszeresen is: először azért, mert nem védte meg a megsemmisítéstől a saját polgárait, másodszor pedig azért, mert asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz."
A mondat első fele már-már áttörést sejtet az ezidáig hallott mis-másoló, elkenő megfogalmazásokkal szemben: "a magyar állam bűnös volt..." egyenes, szókimondó beszéd. A folytatás azonban kételyeket kelt afelől, hogy elérhető lesz-e a néhány sorral lejjebb megfogalmazott cél, hogy "katarzist éjünk el a holokauszthoz való nemzeti viszony kérdésében". (Itt most csak zárójelben, mégis nyomatékkal említem a váltást "állam"-ról "nemzet"re. Nem ugyanaz!) Az idézett mondat meglehetősen félresikerült - mondhatnám: tragikomikus fordulatot is vesz: "bocsánatkéréssel is tartozunk, mégpedig az áldozatoknak". Mint tudjuk, az áldozatok túlnyomó nagy többsége elpusztult - tőlük hogy akar bocsánatot kérni?
Legfőképp azért tartom disszonánsnak a mondat egészét, mert a kezdeti tiszta hangot: "a magyar állam bűnös volt" a már említett és megszokott mis-másoló, elkenő stílus váltja fel: (a magyar állam) "asszisztált, erőforrásokat adott a népirtáshoz". Hende Csaba e bizottságtól függetlenül ugyan, de mégis a holokauszttal kapcsolatban is hasonlóképpen fogalmaz: gyalázat, hogy nem tudtuk megvédeni zsidó honfitársainkat.
Vegyük fontolóra az idézett két mondatot: a magyar állam asszisztált a népirtáshoz, ill. nem tudtuk megvédeni zsidó honfitársainkat. Ezek szerint valamely külső erő ragadta el az országtól zsidó polgárait, akiknek védelmében Magyarország mindent elkövetett - nem sikerült, többre nem volt lehetőség(e).
Valóban így volt?
A holokauszt egy hosszú folyamat szörnyűséges végkifejlete volt, de, hogy ez Magyarország erőfeszítései ellenében történt volna, az történelemhamisítás.
Magyarország az újkori történelemben elsőként törvénykezett a zsidóság ellen, a "numerus clausus"néven ismertté vált törvényével :1920. XXV.tc. Az egyetemekre való beiratkozás szabályozása tárgyában. Ez jelentősen csökkentette az egyetemre felvehető zsidó fiatalok számát, míg korábban ilyen korlátozás nem volt. Ez lett volna az első intézkedés a zsidók védelmében?
Ezt követően a zsidók törvényi korlátozásában hosszabb szünet állt be, de az antiszemita = zsidóellenes hangulatkeltés töretlenül haladt a maga útján.
Hosszabb szünet után következett a második restrikció, ami mégis "első zsidótörvény"-ként vonult be a történelembe: 1938. XV. tc. A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról. Érdemes megjegyezni, hogy míg a numerus clausus egyetlen szót sem szól a zsidókról, csupáncsak arról, hogy "a magyarországi nemzetiségek és népfajok" tagjai csak a formálisan kimutatható számarányuknak megfelelő mértékben vehetnek részt a felsőoktatásban. Valójában mégis igazi zsidóellenes törvény volt - erről nem vitatkozik senki sem. Az "első" zsidótörvény csak a nevéből hagyja ki a "zsidó" szót, korlátozó rendelkezéseiben már jópárszor előfordul, hiszen az egész arról szól, hogy milyen szervezetben milyen arányú zsidó részvételt tűr meg. Újabb erőfeszítés lenne ez a zsidóság védelmére?
A következő, a "második" zsidótörvény nem sokat várat magára, ennek már a neve is színvalló: A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szól az 1939. IV.tc. Az előbbieknek folytatásaképpen jelentős területekről és jelentős mértékben távolítja el a zsidókat - mondani is felesleges: védelmük érdekében.
A harmadik zsidótörvényként ismert negyedikkel 2 év múltán álltak elő. Az 1941. XV.tc. a következő címet viseli: A házassági jogról szóló, 1894. XXXV. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az azzal kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről.
No, ez már sarkosabb, szókimondóbb fogalmazás! Szövege nem különben. Pl.: 9. paragrafus: "Nemzsidónak (így: egy szóban - a szövegszerkesztő alá is húzta!) zsidóval házasságot kötni tilos." Itt már egyértelműen "fajvédelem" a törvénykezés célja, de, hogy a törvényhozók a zsidó "faj"t, vagy a "nemzsidó "faj"t akarták-e védeni, az a törvényszövegből nem tűnik ki egyértelműen.
A köznyelvben immáron sorszámmal nem jelölt 1942. VIII. tc. Az izraelita vallásfelekezet jogállásának szabályozásáról intézkedik, mégpedig úgy, hogy annak 1895 óta élvezett "bevett" statusát "elismert"-té minősíti vissza, ami jelentős veszteséget-hátrányt jelentetett a zsidóságnak. (Efféle visszaminősítéseknek azóta is tanúi lehetünk - lehet róla némi fogalmunk)
1942-ben még egy zsidótörvény születik: az 1942 XV. tc. az agrárium területén korlátozza a zsidók tevékenységét.
Kétségtelen, hogy ezek az intézkedések nem irányultak a zsidók tömeges kiirtására, de, hogy ezek egyértelműen zsidóellenes szabályok voltak, afelől senkinek kétsége nem lehet. Ebben az időben: 1920-0945 - Horthy-korszak - a napi sajtónak bevett szóhasználatába tartozott a "zsidótlanítás" kifejezés. Ez jóval megelőzte az Endlösung, a "végső megoldás" születését, ami már a tömeges megsemmisítés tervének fedőneve volt. Az is történelmi tény, hogy a fasiszta Német Birodalom sürgette, erőltette az Endlösung magyarországi végrehajtását, mint ahogy az is, hogy "önrendelkezését elveszített állam"-unk feje Horthy Miklós kormányzó a zsidókérdésben szabad kezet adott miniszterelnökének, Sztójay Dömének.
Ekkor már törvényekre sem volt szükség, miniszteri rendeletek, elöljárósági szabályozások, akár helyi rendőri, csendőri elöljárósági intézkedések elegendők voltak a teljes zsidó(nak számító) lakosság teljes jogfosztásához és kifosztáshoz. Az összetereléstől a bevagonírozásig mindent a magyar állam szervei: helyi összeíró irodák, rekviráló helyek, gyűjtő telepek, majd a gettók kijelölése, ill működtetése, rendőri-csendőri felügyelet biztosítása, szállítóeszközök előteremtése egészen a marhavagonokból álló szerelvényekig mind-mind magyar állami teljesítmény volt.
Nincs adat arra vonatkozóan, hogy a hivatalos magyar szervek bármilyen cselekedettel, vagy annak elmulasztásával - akárcsak késleltetésével - védeni szándékozták volna zsidó(nak számító) honfitársainkat. A védő, óvó, enyhítő célzatú cselekedet mind, kivétel nélkül az igen szigorú/kegyetlen szankciók ellenére végrehajtott szabályszegés volt, jóérzésű szomszédok, olykor idegenek, ellenálló és egyházi szervezetek - igen kivételes esetekben - a végrehajtó szervezetek tagjai részéről.
A magyar állam nem védte, nem is szándékolta védeni zsidó(nak számító) polgárait, hanem erőltetett tempóban, kegyetlenkedések közepette kiszolgáltatta őket a fasiszta német gyilkoló gépezetnek több hónapon keresztül, szisztematikusan haladva területről területre - tíz- és százezreket. Ismétlés- és összefoglalásképpen: az összeírástól az ország területéről való elhurcolásig, a deportálásig.
Ez a magyar állam bűne (Lázár) - és hadd tegyem hozzá szégyene.
Az 1944 előtti helyzet visszaállítása szorgalmazóinak ezeket a tényeket is szem előtt kellene tartaniuk, legyen ez a visszaállítás szellemi: pl. Nyírő József személyét illetően, vagy a Kossuth Lajos tér visszarendezése "jó Hothysra".
"...önrendelkezését elveszített állam"-unk feje Horthy Miklós kormányzó 1944. július 6-án kiadott, minden ellenkezéssel dacoló rendelkezésével - s ezt még a következő hetekben többször is megerősítette - meg tudta menteni a budapesti zsidóságot - s ezzel a saját magát is. Komoly helyekről kapott figyelmeztetéseket, hogy így tegyen. Országlása alatt mégis mintegy egymillió honfitársunk vesztette életét. Volt-e még hozzá fogható országelső? Méltán számíthat az utókor hálájára, megbecsülésére, elismerésére, utcákra-terekre szobrokra?
Jelenlegi kormánytöbbségünk, okulva a múlt tapasztalatain - jóllehet manapság nincsenek olyan fenyegető-gyilkos körülmények, mint 70 évvel ezelőtt - mindent megtesz, hogy megvédje az ország zsidó polgárait. Ezt ismételten deklarálja is, akár legfelsőbb szinten is. Így a miniszterelnök a parlamentben biztosította képviselőtársát hogy ez ügyben "számíthat rám". Csakhogy: ha a helyzet az lenne, hogy Viktor megígéri Palinak, hogy számíthat rá, ez szép, baráti gesztus. De, ha a miniszterelnök védelmet ígér zsidósága miatt megtámadott képviselőtársának, akkor ... Nos, a mondat kétszer hangzott el a Házban, másodjára a miniszterelnök utalt is erre, egyértelművé téve, hogy az először megígért védelem elmaradt/hatástalan volt. Ha a miniszterelnök ígér védelmet képviselőtársának, akkor igen visszatetsző az egyes szám első személyű fogalmazás. Államügyekben - mert a szóban forgó ügy államügy - Adolf Hitler beszélt így.
A miniszterelnök két pofont ígért a szélső jobbnak - egyet sem kapott, de még figyelmeztetést sem. Akkor sem, amikor az országgyűlésben ország-világ előtt a zsidó(származású) tisztségviselők lajstromozását sürgették. Ez a bűn útja, nem a katarzisé, a lelki megtisztulásé, a felemelkedésé. Az ilyen magatartás eltűrése - mi több: a szólásszabadság bástyái mögé emelése - hosszú ideje már - egyenes, nyílt üzenet a mai (neo)fasizta csoportoknak: itt ezt is szabad! Az üzenet megérkezett: Nincs a világnak még egy országa, ahol az esztelen rombolást a becsület ünnepének tartanák és megünnepelhetnék. Budapesten ezt évről évre megteszik - rendőri védelem mellett. Ez a rendezvénysorozat a katarzist szolgálja-e vagy az antiszemitizmus, a zsidógyűlölet ébrentartását-szítását? Az Emlékbizottság elnökének egyetlen szava sem volt sem a Parlamentben, sem azon kívül az efféle megmozdulások ellen. Vagy, ha mégis, az ilyen volt, mint a bevezetőben idézett: nem tudtuk megvédeni: erőtlen és hazug, mentegető.
Ha komolyan gondolja a katarzist, nap-mint-nap világossá kellene tennie a hatalom birtokosainak, hogy korunkban és világunkban nincs helye a gyűlöletkeltő, (neo)fasiszta beszédnek, cselekedeteknek sem a parlamentben, sem az utcán, sem a futballpályán. Sehol.
Ellenkező esetben a 70. évfordulós megemlékezések, ünnepségek, avatások, tisztelgések, főhajtások rezesbanda csinnadratták lesznek csupán - semmiképpen sem az annyira óhajtott békét, megnyugvást hozó katarzis.
2013. március 11.
