A történelem soha nem fehér és fekete |  |
Vizi László Tamás történész Horthy Miklósról
A Horthy Miklósról a szocializmus évtizedei alatt tudatosan kialakított sematikusan negatív kép mára tarthatatlanná vált. Jogos igénye a társadalomnak, hogy végre reális képet kapjon. Ez összefügg azzal, hogy szembe kell végre néznünk huszadik századi történelmünkkel, az azt irányító személyek tetteivel, döntéseivel. A kormányzó megítéléséről, tetteiről Vizi László Tamás történésszel, a Kodolányi János Főiskola tanszékvezető tanárával beszélgettünk.
- Milyen érzéseket vált ki önből, amikor szobrok leöntéséről, megrongálásáról hall?
- Úgy vélem, hogy minden jóérzésű, józanul gondolkodó ember megdöbben ezeknek a híreknek a hallatán. Vélem, hogy politikai hovatartozástól függetlenül. Számomra nincs különbség aközött, hogy éppen Károlyi Mihálynak vagy Horthy Miklósnak a szobrát, vagy Tormay Cécile emléktábláját öntik le piros festékkel. Mindegyiket elítélem. De igaz ez akkor is, ha Raul Wallenberg szobrát, zsidó temetőket, vagy éppen a székesfehérvári Országalma keresztjét gyalázza meg valaki. Beteg embereknek tartom az elkövetőket, akikből hiányzik a politikai tolerancia csírája is.
- Megérett a társadalom arra, hogy helyén kezelje Horthy Miklós történelmi örökségét?
- A Horthy Miklós neve által fémjelzett negyedszázad történéseinek és magának a kormányzónak a megítélése még a történészek körében sem egységes. Miért lenne ez másképp egy plurális társadalomban? De nem akarom megkerülni a választ. A Horthyról a szocializmus évtizedei alatt tudatosan kialakított sematikusan negatív kép mára minden elemében tarthatatlan. Jogos igénye a társadalomnak, hogy végre reális képet kapjon. Ez szervesen összefügg azzal, hogy szembe kell végre néznünk huszadik századi történelmünkkel, az azt irányító személyek tetteivel, döntéseivel. Ez pedig, mint minden emberi cselekedet, természetszerűen generálja a vitát, a nézetek ütközését. Szerintem nem arról van szó, hogy érett vagy éretlen-e erre a társadalom, hanem arról, hogy van-e elegendő, hiteles információja ahhoz, hogy reálisan alkosson véleményt. Ebben pedig óriási felelőssége van a történész szakmának, a politikának, a médiának, az oktatásnak.
- Sokan Horthyt a 20. század legnagyobb magyar államférfijának tartják, hiszen visszaszerezte az elcsatolt területek egy részét, fejlődési pályára állította a kultúrát és a gazdaságot, nagyszerű politikusokat gyűjtött maga köré. Jogos a méltatás?
- Én óvakodnék a szuperlatívuszokat felvonultató jelzőktől, s ez a véleményem nem csupán Horthyra vonatkozik. A történelem soha sem lehet csak fehér és csak fekete. Árnyalatok vannak. Emberi döntések, amelyeket a korszak bel-és külpolitikai viszonyai generálnak, befolyásolnak, s legtöbbjükről csak évek, esetleg évtizedek után lehet megállapítani, hogy helyesek voltak- e, vagy éppen tévesek. Ön most a pozitívumokra kérdezett rá. Aligha vitatható, hogy egy háborús vereség után, forradalmak és ellenforradalmak vérzivatarát követően, megtetézve mindez a trianoni sokkhatással, talpra állítani az országot nem akármilyen kihívást jelentett az ország vezető elitje számára. Alapjaiban kellett újjászervezni az országot, megteremteni a jogrendet, kezelni a társadalmi, szociális, pénzügyi, gazdasági válságot. S mindezt ellenséges nemzetközi környezetben. A területi revízió egy nemzet évtizedes vágya volt Trianon után, s ebben minden politikai erő egyetértett. Ezek a revíziós sikerek azonban számos rossz politikai döntés miatt, amelyekben Horthynak is megvan a maga felelőssége, a háború után megsemmisültek.
|
- A legtöbb bírálat a zsidóellenes törvények miatt éri. Tehetett volna mást az adott politikai helyzetben, vagy csak azt kockáztatta volna, hogy korábban történik meg a német megszállás, és még többeket deportálnak?
- Amit ezzel kapcsolatban mindenképpen le kell szögezni: Horthy államfőként alkotmányjogilag elkülönült a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól. A törvényeket előbb a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés hozta. Vitathatatlan azonban az is, hogy Horthy kormányzói jogköréből adódóan erős befolyással rendelkezett mindkettőrme. Ebből adódóan a zsidóellenes törvények meghozatala nem egyedül a kormányzó, hanem az egész vezető politikai elit felelőssége. Amit ezzel kapcsolatban problémaként látok, hogy ezeknek a jogszabályoknak a megszületési körülményeit, a körülöttük zajló politikai vitákat, gazdasági és társadalmi okokat kevésbé ismeri a közvélemény. Ráadásul álláspontom szerint éles különbséget kell tenni a német megszállási előtti és utáni zsidóellenes intézkedések között. Ezzel persze nem akarok felmentést adni senki számára sem a felelősség alól. Ezek a törvények, bármikor is születtek, magyar állampolgárok százezrei ellen irányuló súlyosan diszkriminatív döntések voltak. Tehetett volna mást az adott politikai helyzetben a kormányzó? Mint minden ember előtt, a politikusok számára is mindig vannak döntési alternatívák. Így a válasz igen, de az események ismeretében történetileg már indifferens.
- Hibázott a kiugrási kísérletnél, vagy a helyzet (és a németek) foglya volt?
- A kiugrási kísérlet kudarca válasz erre a kérdésre. Nem kétséges, hogy hibázott. Miközben diplomáciailag kellően előkészített akcióról volt szó, katonailag nem történtek meg a kellő intézkedések. Ha a proklamációt Huszton, az 1. magyar hadsereg főhadiszállásán olvassa fel, s mint Legfőbb Hadúr a megfelelő parancsokat kiadja a hadseregnek, bizonyára máshogy alakultak volna az események. Szálasit akkor is hatalomra segítették volna a németek, de Magyarország háború utáni megítélése és szerepének elbírálása során számos pozitívum kerülhetett volna az ország mellé.
- Miközben a háború után háborús bűnök elkövetésének vádjával nagyon sok ártatlan embert felakasztottak, lecsuktak, Horthyt nem vádolták. Vajon miért?
- Horthyt valóban nem vádolták meg, s nem állították bíróság elé. Minden bizonnyal javára írták a kiugrási kísérletet, s a budapesti zsidóság megmentése érdekében tett lépéseit. Alkotmányjogilag pedig a felelősség a végrehajtó hatalom képviselőit, azaz a kormányokat és a miniszterelnököket terhelték.
- Művelt polihisztor volt, aki zongorázott, remek sportember, olyan katona, aki hőstetteket hajtott végre az első világháborúban az Adrián. Ha egy csoda folytán lehetne, mit kérdezne tőle elsőként?
- A polihisztor kifejezést eltúlzottnak tartom, a többi jelzővel egyetértek. Ahhoz, hogy valakiből Ferenc József szárnysegéde, majd az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészetének főparancsnoka legyen, komoly szakmai-katonai felkészültség kellett. Hogy mit kérdeznék ma tőle? Talán azt, hogy mit szól ahhoz, hogy személye körül ilyen éles viták zajlanak, s részt venne-e szobrának avató ünnepségén?
A kormányzó tudott az európai zsidóság elpusztításának tervéről
Horthy Miklós kormányzó 1942 óta tisztában volt a náci Németország zsidópolitikájának lényegével, azzal, hogy az európai zsidóságot ki akarták irtani - mondta Karsai László történész egy minapi budapesti konferencián. A források tanúsága szerint Horthy 1944 május közepén kapta meg az úgynevezett auschwitzi jegyzőkönyveket, amelyek beszámoltak arról, hogy a náci haláltáborokban meggyilkolják a zsidókat; a dokumentumok tartalmát azonban akkor már ismerhette - mutatott rá a Szegedi Tudományegyetem történészprofesszora a Múltunk a jövőnk? - Eltűnt kultuszok nyomában című tanácskozáson.
Kiemelte, 1944. március 19-én Magyarország a német megszállással elvesztette állami önrendelkezési jogát, de Horthy nem vonult vissza, és így legitimálta a kollaboráns Sztójay-kormányt. Karsai László emlékeztetett arra: Franciaországban a zsidó emberek üldöztetését - ellentétben Magyarországgal - a közvélemény többnyire ellenezte, ott a zsidóság 75 százaléka megmenekült a holokauszt idején, Dániában pedig 99 százalékos volt a túlélők aránya. Magyarországon ugyanakkor 437 ezer vidéki zsidó embert deportáltak, és míg 1944 tavaszától Magyarországról két-öt szerelvényt vittek naponta az auschwitzi haláltáborba, addig Franciaországból hetente egy-egy vonatnyi embert szállítottak oda.
|
A történész beszélt arról a kevéssé ismert tényről is, hogy Horthy Miklós 1944. július 6-án parancsot adott ugyan a deportálások leállítására, július végén azonban azokat újra engedélyezte, de újabb vonatokat nem indítottak el, mert a deportálásokat a kormányzó ismét leállította. A deportálás leállítása azért is következhetett be, mert a Zsidó Tanács azt a rémhírt terjesztette, hogy Budapestet szőnyegbombázás éri, ha nem állítják le a zsidóság haláltáborokba szállítását - tette hozzá. Elmondta azt is, hogy Sztálin akadályozta meg - többi között Magyarország kiugrási kísérletére hivatkozva - Horthy Miklós második világháború utáni népbíróság elé állítását.
Romsics Ignác történész előadásában hangsúlyozta: Horthy Miklós 1921-ben belátta, a trianoni béke ratifikálása volt a politikai realitás, ezzel szemben a Turán Szövetség a két világháború között arra törekedett, hogy "Szent István és Mátyás király birodalmát helyreállítsa". A birodalmi gondolatot Szálasi Ferenc hungarista és nyilaskeresztes mozgalma szintén felkarolta - tette hozzá. Emlékeztetett arra: 1945 után az irredenta eszme háttérbe szorult, Magyarország "kisállamiságát" elfogadta mások mellett a Horthy-korszak történésze, Szekfű Gyula és Bibó István (aki Nagy Imre államminisztere lett 1956-ban) is. Megjegyezte: a rendszerváltás után a "birodalmi gondolat" feltámadása nem következett be.
Turbucz Dávid, az egri Eszterházy Károly Főiskola doktorandusza, a Horthy Miklósról szóló nemrégiben kiadott életrajz szerzője ellentmondásos személyiségnek nevezte Horthy Miklóst, akiről számos tévhit, legenda, mítosz élt és él ma is a társadalomban. Közölte, alapvetően mindig a fennálló rendszer határozta meg, hogy mit szabad és illendő gondolni Horthy Miklósról, akinek első világháborús otrantói győzelmét a mítoszteremtés részeként felnagyította a korabeli hivatalos propaganda, továbbá a korszak összes sikerét a kormányzónak tulajdonították, sőt azt is állították, hogy Horthy nélkül nincs jövője a magyar nemzetnek.
Elmondása szerint Horthyt az "országgyarapító" jelzővel először Imrédy Béla miniszterelnök illette a szlovákiai terület-visszacsatolás (1938) alkalmával. A kormányzó kultuszában, személyének méltatásában azonban nem kellett mindenkinek részt vennie - emelte ki.
Szólt arról, hogy a második világháború után Horthynak "ellenkultusza" alakult ki, "az addigi történelem egyik legsötétebb alakjává vált": vitatták, hogy rendesen tudott magyarul, ami azonban - mint mondta - nem volt igaz. Rávilágított: kronológiailag szintén nem igaz az a pártállami állítás, miszerint Magyarország volt Németország "utolsó csatlósa", mert Horvátország tovább tartott ki a tengelyhatalmak mellett.
Forrás: http://naplo-online.hu
2012. augusztus 11.
