Horthytól Prohászkáig |  |
Bächer Iván a Népszabadságban (június 23.) azt írja, hogy a Prohászka-kultusznak „el kellett jönnie”, „nem maradhatott el”. Igaza van. El kellett jönnie, mert Prohászka ma éppen arra a szerepre alkalmas, mint amire a húszas években alkalmas volt: értelmezési keretet adhat a magyar külpolitika kudarcainak. A gazdasági szabadságharc várható feladását, a nemzetközi kölcsön felvételét megelőző pillanatokban Magyarországot a Horthy, a Nyirő és a Prohászka körül zajló nemzetközi viták sajátos módon pozicionálhatják: azt a benyomást kelthetik, hogy az ország a nemzetközi közösségben azért szigetelődik el, mert vezetői nincsenek tekintettel a zsidók érzékenységére.
A Prohászka-kultusznak el kellett jönnie, mert újabb lépés azon az úton, amelyet a Horthy-kultusz kövezett ki. Prohászka kultusza Horthyénál veszedelmesebb. Horthy semmiféle gondolati örökséget nem hagyott maga után, írásai nem olvashatók, nem idézhetők, elveket és töprengéseket nem hagyott hátra, intellektuális hagyománya nincs, és ami nincs, az nehezen folytatható.
Prohászka más. Ő ideológus volt, művei sok ezer oldalt tesznek ki, tanulmányozhatók és továbbgondolhatók, mint ahogyan 1927-ben bekövetkezett halála után a harmincas évek nyilas- és egyéb szélsőjobboldali mozgalmai tovább is gondolták. A jezsuita tudós, Schütz Antal 25 kötetben publikálta Prohászka életművét, igaz, az antiszemita írásokat többnyire kihagyva a sorozatból. Pedig Prohászka hagyatékának sok száz oldala kifejezetten antiszemita írásokból áll, amelyek legutóbb 2003-ban, Az én antiszemitizmusom címmel, kötetben jelentek meg.
Az írásokból egy átfogó antiszemita program körvonalai bonthatók ki. A magyar társadalom súlyos egyenlőtlenségeire, a szegénységre és a középosztály hanyatlására válaszképpen a magyaroknak könyörtelenül szembe kell fordulniuk a zsidókkal, ki kell őket tagadniuk, le kell leplezniük, hogy a zsidók csalárd eszközökkel érték el gazdasági pozícióikat. Le kell számolni a korábbi liberális kor felfogásával, amely szerint a zsidóság a magyar társadalom része.
A kitagadott zsidóság gazdasági pozícióit el kell kobozni, vagyonukat és lehetőségeiket legalábbis „népességi arányukra” kell leszorítani. „Nem arról van szó, hogy a zsidókat agyonverjük, itt tisztán védelmi harcról van szó. Mi azt akarjuk, hogy itt maradhassunk, hogy itt mi legyünk az urak. (...) Itt ma mások az urak. Aki a gazdaságban az úr, az az igazi úr. Pénz beszél – kutya ugat. (...) Az alapot a gazdaságnál kell kezdeni, különben olyan munkát végzünk, mintha a házat az első emeletnél kezdenénk építeni.” (Prohászka Ottokár: A magyar keresztény irányzat a kereskedelemben, Fejérmegyei Napló, 1922. február 21.)
Wass Albert Debrecenben
Fotó: Konyhás IstvánProhászka tudta, hogy a zsidók gazdasági pozícióit másképp, mint alkotmány- és jogsértéssel, erőszakkal és intézményes kényszerrel nem lehet kisajátítani. Ehhez azonban szakítani kell az úgymond elavult és meddő liberális nézetekkel, humanista pepecseléssel. Jól szervezett, a brutalitástól sem visszariadó – gárdákba tömörülő – antiszemita mozgalomra van tehát szükség.
Székesfehérvári püspökként áldását adta hát az antiszemita atrocitásokat szervező Ébredő Magyarok Egyesületére, amelynek vezetőségi tagja is lett. „Akarom, hogy az ébredő magyarság szervezkedjen, hogy egymás oldalán szorosan haladjon, hogy szervezkedjen öntudatosan, hogy szervezkedjen utcák szerint, hogy szervezkedjen gárda módra.” (Ébredő magyarok. Beszéd az ÉME nagygyűlésén, 1921. október 22., Fejérmegyei Napló, 1921. október 30. )
A gondolatot tettek követték. Prohászka a numerus clausus történetének nem közkatonája, hanem kulcsfigurája volt.
A kormányzó párt elnökeként ő tette meg a döntő lépéseket, amelyek az első világháború utáni Európa első antiszemita törvényének létrejöttéhez vezettek.
A kommün bukását követő kormányok ugyanis majd egy éven át óvatosan elutasították a már 1919 telén megfogalmazott gondolatot, hogy az egyetemeken – a cári Oroszország mintájára – kifejezetten antiszemita kvótarendszert vezessenek be. Tudták, hogy a zsidókvóta bevezetése hatalmas külpolitikai kockázatot jelent. Az állami szintű antiszemitizmus Magyarországot külföldön rossz hírbe hozná éppen akkor, amikor a győztes hatalmak jóindulatára lenne szüksége.
Turul a Hegyvidéken.
Fotó: Szabó BernadettEzzel magyarázható, hogy miközben a hazai sajtó és közvélemény világosan tudta, hogy a készülődő numerus clausus egyértelműen antiszemita intézkedés, a kormány vezetői ezt nem ismerték el. Részükről a témát inkább valamiféle őszintétlen rejtőzködés és kettős beszéd vette körül. Kovács Alajos, a Statisztikai Hivatal miniszteri tanácsosa így írta le a különös jelenség okát:
„Azoknak az államférfiaknak, akiknek a kezébe van letéve ma az ország sorsa... nehéz dolguk lesz, hogy a zsidókérdést úgy oldják meg, hogy a filoszemita külföldet ránk ne haragítsák.” (Kovács Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon, Budapest, 1922, 53. o.) Ez a megfontolás mozgatta a militáns antiszemitizmusáról hírhedt Haller István kultuszminisztert is, aki 1920 júliusában olyan törvénytervezetet tett közzé, amelyben – az antiszemita erők súlyos csalódására – nyoma sem volt a várva várt zsidókvótának. Hanem csupán arról rendelkezett, hogy a felsőoktatásban állami keretszámokat vezetnek be. Prohászka ekkor avatkozott közbe.
Ő találta meg a megoldást: a rejtett zsidókvótát. A kvótát úgy kell megalkotni, hogy ez nyíltan ne mondja ki, hogy a zsidók korlátozására szolgál, de mégis ezt a célt érje el. Egy általános érvényű nemzetiségi kvótát kell bevezetni, amely – látszólag – nemcsak a zsidókra, hanem az országban élő „valamennyi fajra és nemzetiségre” vonatkozik. A kvóta értelmében az egyes „fajokhoz és nemzetiségekhez” tartozó fiatalok csak saját „fajuk” vagy „nemzetiségük” népességi arányában nyerhettek első éven felvételt az egyetemre.
A kvóta kiterjesztése az összes nemzetiségre taktikai trükk volt csupán. Mivel a zsidókon kívül egyetlen „faj” vagy „nemzetiség” sem volt népességi arányánál magasabb arányban képviselve az egyetemisták között, a kvóta így is zsidókvóta maradt, mert kizárólag a zsidókat érintette. A rejtett zsidókvóta tervét a kormánypárt Prohászka elnöklete alatt 1920 augusztusa során kétszer megtárgyalta, s végül elfogadta. A bonyolult törvényhozási szabályok kikerülése céljából Prohászka azt is kigondolta, hogy a rejtett zsidókvóta javaslatát egyéni képviselői módosító indítvány formájában kell majd benyújtani.
Horthy Miklós Csókakőn
Fotó: Birtalan ZsoltA szeptemberi parlamenti vitában Prohászkának nem maradt más dolga, mint hogy a saját maga által megszövegezett rejtett zsidókvótát elfogadásra ajánlja, amit páratlanul éles, durva antiszemita beszédben meg is tett. Októberben Prohászka művének megkoronázásaként megjelent a törvény végrehajtási utasítása. Ez egyetlen rövid mondattal megváltoztatta a zsidóság addigi alkotmányos jogállását.
A nemzetiségek felsorolását tartalmazó táblázat utasító rendelkezésébe belekerült, hogy a zsidókat (az izraelita vallásúakat) „nemzetiségnek” kell tekinteni. Ez ellentmondott a magyar jognak, amely szerint a nemzetiséghez tartozás kritériuma az anyanyelv volt. Az új – külön parlamenti jogalkotás nélkül deklarált – meghatározás szerint tehát a zsidókat kivételes törvény alapján kellett kezelni, rájuk nem ugyanaz a törvény vonatkozott, mint az ország többi állampolgárára. Ellentétben a többi polgárral, a zsidókat anyanyelvüktől függetlenül, pusztán felekezeti hovatartozásuk alapján nemzetiségnek kellett tekinteni.
A püspök a rejtett zsidókvóta létrehozásával a magyar politikatörténetben végzetes hagyományt alkotott. Prohászka 1927-ben halt meg. Az életmű kanonizálása azonnal megindult. A kormánypárti és az antiszemita, szélsőjobboldali mozgalmak ideológusai, propagandistái és politikusai sűrűn hivatkoztak rá, idézték gondolatait. A nyilasok saját mozgalmuk nevét, a „hungarizmust” is Prohászkától kölcsönözték, aki 1918-as antiszemita cikkeiben a keresztény magyarság „önvédelme” meghirdetéséül különítette el a magyarságot a zsidóságtól.
A magyarok „önvédelmét” a püspök már ekkor „hungarizmusnak” nevezte, és a kifejezést később is gyakran használta. Például egyik, 1919 végén írott antiszemita cikkében: ,,Hazánkban a magyarság egy magyarul beszélő, de sajátos faji tulajdonságait szigorúan őrző és egy zárt faji közösségben tömörülő zsidósággal áll szemben. Fel kell tenni a kérdést: miénk ez az ország, vagy az övék? ... Ezt a felfogást senki nem nevezheti antiszemitizmusnak és reakciónak, hanem csak kereszténységnek és hungarizmusnak.” (Prohászka, Ottokár: Die Judenfrage in Ungarn. In: Das Neue Reich, 1919. 7. Dezember, 150–152. o.)
Teleki Pál Balatonbogláron
Fotó: Bánhalmi JánosA nyilasok a parlamentben példaképükként gyakran Prohászkát idézték. Hubay Kálmán, Szálasi helyettese, aki kormánypárti újságíróból 1938-ban nyergelt át a szélsőjobboldalra, lovasberényi időközi választási kampánya során Prohászkát „a Hungarista Gondolat első nagy apostolának” nevezte, mert Prohászka már 1920-ban nyíltan kimondta, hogy a zsidók többé nem hivatkozhatnak egyenlő jogaikra, hiszen az antiszemiták szemében a zsidókra nem érvényes az egyenlőség elve. Így is volt, Prohászka valóban ezt hirdette.
„Ráfogják az Ébredő Magyarok Egyesületére, hogy az zsidópusztító egylet” – írta a püspök majd két évtizeddel korábban. „Ez nem igaz, mert az ébredők csak a magyar fajt védik. Hiába mondja akármilyen tekintély, hogy a jogrend, az egyenlőség mindenkinek egyenlő jogot kíván. Lehet-e ez? Egy példát említek. Ugye, a görény is csak állat, s e mivoltánál fogva helyet kívánhatna a – tyúkketrecben is. Akinek ez a kép lelke előtt lebeg, az tud felelni a filozófusoknak a puffancsaira.” (Ébredő magyarok. Beszéd az ÉME nagygyűlésén, 1921. október 22., Fejérmegyei Napló, 1921. október 30.) Prohászka nyomán tehát a nyilasok azt hirdették, hogy a zsidókat ki kell zárni a nemzet életéből.
Hubay 1938 tavaszán hozta elő Prohászka „apostoli” gondolatait, éppen akkor, amikor Ausztria bekebelezése után Magyarország a hitleri Németországgal közvetlenül határos lett. A Darányi-kormány ekkor terjesztette elő az elsőnek nevezett zsidótörvényt. Hubay pedig ekkor látta érettnek az időt arra, hogy a zsidókat Prohászka nyomán vérengző vadállatnak, az ártatlan, védtelen magyar tyúkocskák elpusztítójának nevezze. A nyilaskeresztes mozgalom büszkén vallotta magát a „prohászkai szellem letéteményesének”. (Magyarság, 1941. január 15., 7.)
Egyik főideológusuk, Vágó Pál a parlamentben nyilatkozta, hogy: „a nyilaskeresztes mozgalom pénzét Kossuthtól, fajtudatát Istóczytól és Méhely professzortól, hitét Prohászkától kapta”. (Képviselőházi Napló, 1939–1944, III., 665. Vágó Pál felszólalása, 1939. december 4.) Prohászkát Szálasi maga soha nem idézte, de megtették ezt helyette pártjának más vezetői és propagandistái. Amikor Hubay Kálmán 1939 márciusában a képviselőházban bejelentette, hogy az egy hónappal korábban feloszlatott Magyar Nemzeti Szocialista Párt-Hungarista Mozgalom utódpártjaként megalakult a Nyilaskeresztes Párt, az új párt hitvallását így foglalta össze: „Prohászka Ottokár szellemében vagyunk magyarok, vagyunk hungaristák, vagyunk elszántak és áldozatkészek.” (KN-1935-1940-XXII-193. Hubay Kálmán napirend előtti felszólalása, 1939. március 8.) A nyilas párt választási kampányában arra utasította falusi korteseit, hogy hirdessék „a nemzetvezéri ősi elv feléledését abban a koreszmében, melyet Prohászka Ottokár püspök évekkel ezelőtt a hungarizmus koreszméjében körvonalazott és amelyet mi a nyilaskeresztes gondolatban viszünk be a gyakorlatba”. Prohászka antiszemitizmusa mind politi kai működése, mind pedig szellemi hagyatéka révén tartósan romboló hatást gyakorolt a magyar közgondolkodásra. Napjainkban mégis vannak, akik tagadják, hogy Prohászka antiszemita lett volna.
Más hívei elismerik ugyan, hogy antiszemita volt, de ezt bocsánatos dolognak tartják, mert szerintük Prohászka gondolkodói erényei, a spirituális nyitottság, az antifeudalizmus, a szociális érzékenység mégiscsak pozitív hagyományt teremtettek. Prohászka szellemi és morális hagyatéka egy jogállamban mindezek ellenére is vállalhatatlan. Prohászkának Székesfehérváron 1984-ben szobrot emeltek. A magyar demokraták akkor nem tiltakozhattak. Nem mondhatták, hogy egy európai országnak inkább demokratikus hagyományait kellene ápolnia. Most megtehetik és meg is kell tenniük.
2012. július 5.
