A mai horthyzmus/hungarizmus elleni küzdelem a hiányzó politikai teljesítmény pótlása? |  |
A cselekvő tudós (ötdiplomás bölcsész, esszéista, műfordító, humanitárius megmozdulások és megmozdítások fáradhatatlan és kiapadhatatlan teremtője) Babarczy Eszter, különben nemegyszer szembeszáll az antiszemitizmussal, a Duna TV „Klubszoba” c. műsorának május 27-i adásában számos nézőt felettébb meghökkentett. Legalábbis azok csóválhatták fejüket, akik aktívan szembeszállnak az újnáci/újnyilas, neohorthysta közéleti törekvésekkel. Nézzük magát az elmondottakat, teljes terjedelemben (az élő beszéd fésületlenségével):
A mai horthyzmus/hungarizmus elleni küzdelem a hiányzó politikai teljesítmény pótlása?
A demokratikus
és a tekintélyuralmi/
A cselekvő tudós (ötdiplomás bölcsész, esszéista, műfordító, humanitárius megmozdulások és megmozdítások fáradhatatlan és kiapadhatatlan teremtője) Babarczy Eszter, különben nemegyszer szembeszáll az antiszemitizmussal, a Duna TV „Klubszoba” c. műsorának május 27-i adásában számos nézőt felettébb meghökkentett. Legalábbis azok csóválhatták fejüket, akik aktívan szembeszállnak az újnáci/újnyilas, neohorthysta közéleti törekvésekkel. Nézzük magát az elmondottakat, teljes terjedelemben (az élő beszéd fésületlenségével):
„Hát
ez egy olyan szimbolikus harc, amit mindig, Kelet-Európában ugye,
előszeretettel vetnek be. Nem látom egyébként semmilyen értelmét…
[kivehetetlen szó a szövegben a videó-felvételen – F. Gy.], a politikában föl
lehet használni ezt a helyzetet. Nyilván a magyar fél is lehet érzékenyebb. Ez
a hamvasztás tulajdonképpen megoldja a problémát. Azokat az ügyeket, amik
egyébként is ugye, most állandóan zajlanak, a különböző szimbolikus, szobor –
nem szobor, holokauszt-emlékműre mit festünk, és így tovább, tehát ezeket a
szimbolikus harcokat, amikor politikai szintre emelik, az borzasztóan
kártékony. Tehát arról szól, hogy az emberek megsebzettségét, ugye minden
család kapott sebeket, mondta Áder János, ezt politikailag fölhasználják, hogy
nincs politikai teljesítmény, akkor építünk a generációs sérelmekre. Én azt
gondolom, hogy Kelet-Európában sok helyen szokásos, vagy ezt be szokták vetni,
Magyarországon is igen gyakran be szokták vetni, és szomorúan látom, hogy
Romániában ismét továbbra is politikai tőkét alkothat. De ezen túl nem látok,
hogy mondjam… [itt a műsorvezető visszaveszi a szót és más témára vált – F.
Gy.].” – http://www.dunatv.hu/musor/
Nem könnyű ezt a kétségtelenül elmosódó fogalmazást kontrasztosan, sarkosan értékelni, pedig nagyon is lényeges állásfoglalást fejez ki, méghozzá nem jelentéktelen ügyekben. Olyan ügyekben, amelyek zajlása mind több embert zaklat fel. Nem kevesen, különösen a második világháború alatti borzalmak túlélői, felháborodásuknak adnak hangot. Némelyek azért, mert eleddig hosszú időn át kényszerűen titkolt érzelmeik kimutatásában gátolva-pocskondiázva érzik magukat, mások viszont úgy érzékelik, főleg a holokauszt még élő áldozatai és a hitleri agresszió magyar pártolásának akkori ellenzői, meg velük tartó utódaik, hogy gyászukat gyalázzák és a régi embertelenségek megismétlésével fenyegetik őket. Többnyire az utóbbiakkal fognak össze a maradék jogállam védelmezői.
Boncolgassuk egy kicsit ezt a szöveget! – a benne utalt események tükrében. Először is: a közbeszédben kizárólag egyféleképpen volt téma szoborállítási skandalum. Csupán Horthy újramintázása képezte politikai ütközések kiváltó okát, másnak nem állítottak mint történelmi figurának szobrot ugyanezidőtájt. Babarczy mégis kerüli Horthy nevének, a szélsőjobboldal szimbólum-agressziójának konkrétizálását, beéri általánosítással, ami óhatatlanul is kiterjesztő. Másodszor. Ugyanezzel a „nondirektív direktivitással” említi meg a holokauszt-emlékmű „megfestését”. Dacára, hogy szélsőjobbosok becstelenítették meg a vizafogói holokauszt-emlékművet meg hasonló emlékezéshelyeket. Vagyis más emlékműre nem vonatkoztathatóak Babarczy szavai… Továbbá, ez a távolságtartó, sőt cinikus fogalmazás, hogy „mit festünk a holokauszt-emlékműre”, nem igazán fogható fel a széljobb akció elítélésének. Miért nem mondta ki, hogy a tett gyalázat volt? Valamint, szintén szöget üt az ember fejébe, e bűncselekmény elutasítását miért nevezte (közvetve ugyan, ami ellenben a lényegen nem változtat) ugyancsak szimbolikus harcnak, amely pótolni hivatott a politikai teljesítményt? Az antifasiszta küzdelem politikai teljesítmény pótlása? Mindezeket a körülményeket figyelembe véve tényleg az a „kérdés”, hogy általában miről-kiről lehet szobrot mintázni, és miről-kiről nem? Valóban tanácstalanok vagyunk, hogy mit fessünk a holokauszt-emlékműre? És a kapcsolódó viták (egyre többször utcai demonstrációkba torkollva) csak szimbolikus jelentőségűek? Egyáltalán nem. Az egyelőre mederben tartott összecsapásokat néhai Horthy Miklós kormányzónak – ismételjük: mostanában senki más személynek! – történő szoborállítás váltotta ki. Igen, szimbolikus tett, ám politikai üzenettel bír. Ahogyan a Dunába lőtt zsidó mártírok emlékművének – megint Dunába-lövéssel fenyegetődző – bemocskolása is (holokauszt-túlélő nagynénémnek ez a „mit fessünk?” absztrakció egyenesen arcátlanság…). Tehát a dolog bonyolultabb.
Nagyon
nem értem Babarczy Eszter „távolságtartását”. Hiszen ő is tudja, tapasztalja,
hogy az ilyen-olyan politikai elitek provokáló magvai olyan magyar valóság
talajába hullnak, amely bizony át van rohadva a legkülönbözőbb emberellenes,
rasszista-fasiszta-
A valós társadalmi háttér beszámításával szerintem kimondható, hogy Babarczy Eszter tudatformálást célzó – szóban forgó – megszólalása gyengíti az amúgy is sok sebből vérző magyar demokráciát (még ha szándéka nem is ez), mert nem nagyon lehet másként értelmezni, mint a következő módon. Babarczy arányokat téveszt, sőt – a múlthoz való viszonyulásban sajnos nem először! – hangsúlyozott távolságtartásával és értékmentességével („szobor – nem szobor”) óhatatlanul is egyenlőségjelet tesz a holokauszt emlékének kollektív őrzése és a közé a szoborállítási hisztéria közé, amely napjainkban – nem árt ezt se ismételni – az 550 ezer magyar zsidó legyilkolásáért, az összesen egymillió honi országlakos pusztulásáért, a Magyar Királyság második világháborús hadba lépéséért felelős Horthy Miklós egykori kormányzó kultuszaként, a jelenlegi magyar kormánypártok és szélsőjobboldali szövetségeseik által felkorbácsolva nyilvánul meg. Megkockáztatom, Babarczy számára nem különbözik a zsidó mártírok emlékművének és a történelmi megmérettetésben – nemzeti tragédiát okozóan – könnyűnek találtatott Horthy szobrának politikai üzenete, hiszen a mindkettővel járó kálváriát a hatalmi elitek manipulációjának tartja: „szobor – nem szobor, holokauszt-emlékműre mit festünk, … tehát ezeket a szimbolikus harcokat, amikor politikai szintre emelik, az… (…) …arról szól, hogy az emberek megsebzettségét, ugye minden család kapott sebeket, mondta Áder János[sic!], ezt politikailag fölhasználják, hogy [ha] nincs politikai teljesítmény, akkor építünk a generációs sérelmekre.”
Babarczy a Nyirő-ügyet illetően is „pártatlanul pártosnak” bizonyult ebben a beszélgető műsorban. A Horthy-szobor és a holokauszt emlékmű ügyére alkalmazott hamis egyenlősítéssel kezeli a szélsőjobboldali emigránsként elhunyt, politikusi tevékenységében szembeötlően nácibarát, Goebbels-rajongó Nyirő József erdélyi író szülőhelyén rendezett újratemetésének értékelését. Csak arra céloz, hogy mindenkinek kijár a végső nyugalom („Ez a hamvasztás tulajdonképpen megoldja a problémát.”). Elhallgatja azonban, hogy nem diszkrét magántemetés borzolta a közkedélyeket, ugyanis a magyar állam csinnadrattás ceremóniát kreált (még mentegeti is: „Nyilván a magyar fél is lehet érzékenyebb.”). A román felet ellenben Babarczy igencsak megrója, mert visszautasította a nyilvánvaló provokációt („…Romániában ismét továbbra is politikai tőkét alkothat.”). Merem feltételezni, Babarczy bele se gondol, hogy e műsorban érvényesített logikája szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre önként vállalt halála nem írja felül a rettenetes tényt, hogy ez a Nyirő József – Szálasi parlamentjének tagjaként – annak idején megszavazta Bajcsy-Zsilinszky képviselői mandátumának felfüggesztését, holott tudván tudta ő is, ezzel a bátor hazafit kötélre juttatja (Szunyogh Szabolcs: Nemzeti-konzervatív cikk. Népszava, 2012. május 31.). E szemléletből eredően tapasztalhatta azt is a tévénéző, hogy Babarczy nem reagál beszélgetőpartnereire, amikor elsiklanak Nyirő József antiszemitizmusa és nyilas elkötelezettsége fölött (Schmidt Mária vendégtárs és Betlen János műsorvezető bagatellizálják, Tőkéczki László, a harmadik vendég, pedig kerek-perec tagadja).
Dacára
Babarczy – már e cikk elején nyomatékkal könyvelt –
antiszemitizmus-
Az imént tárgyalt Duna tévés Babarczy-alakításon eltöprengve nem lehet nem feltenni a kérdést: melyik jelenség nyugtalanítóbb a közre nézve, a szélsőjobboldal megszokott kliséi vagy amikor a tisztes liberális relativizál? Avagy: hol tartana a múlt feldolgozásában joggal példaképként emlegetett (Nyugat-)Németország, amennyiben ott – anno– a Babarczy-féle hárítások kerekedtek volna felül?
Befejezésül engedtessék meg, hogy jómagam is általánosítsak. Ha úgy próbálunk szembenézni múltunkkal, hogy ugyanakkor az önvizsgálat közben (kapcsán) felmerülő teendőket, cselekvéseket sommásan – a társadalom valódi problémáit elfedő – figyelemelterelésnek minősítjük, akkor – a szociológia és a pszichológia nyelvén fogalmazva – „kettős kötésbe” (anómiás állapotba) hozzuk magunkat. Magyarán: gúzsba kötve táncolnánk. Mégpedig olyanformán, hogy lábunkat magunk kötözzük össze. Helyes ez?
2012. június 9.
