Az új államfő virágot helyezett el az antifasiszta hős sírjánál - Franciaországban |  |
Déja vu - sokan érezték ezt Párizsban ezen a májuson, felelevenítve 1981 tavaszát, amikor először fordult elő a Charles de Gaulle által kialakított V. köztársaságban, hogy baloldali elnököt választottak a franciák. Francois Hollande beiktatásakor sokan mondták, hogy már megéltek egy hasonló fordulatot, láttak már ilyet. E sorok írója, aki 1981 májusában párizsi tudósítóként volt jelen Francois Mitterrand beiktatásának eseménysorán, ezúttal pedig az internet révén követhette a hatalomátadás epizódjait, óvatosabb. Sok minden hasonlított - de nincs két egyforma elnökváltás.
Már csak azért sem, mert a baloldal a II. világháborút követő rövid koalíciós időszak után Mitterrand győzelmével először került hatalomra. Amikor pedig a tévében megjelent a győztes arca, a számítógépes program sorról sorra, felülről lefelé rajzolta ki a grafikát - kezdetben még ekkor is sokan ellenfelére, Giscard d'Estaing-re számítottak, mivel ő is kopaszodott, mint a szocialista jelölt...
A Panthéon katakombáitól Marie Curie-ig
Aztán valósággal felrobbant a város, olyan elemi erejű volt a győztesek öröme.
Ezt a "történelmi érzést" fejezte ki Mitterrand első elnöki beszéde is, majd a beiktatása után tett híres sétája a Panthéonban, amelynek bejáratáig elkísérték a nemzetközi szocialista mozgalom akkori vezetői, köztük Willy Brandt is. Az új államfő ott egyedül ment tovább, leereszkedett a nemzet nagyjainak örök nyughelyet biztosító katakombákba, és egy-egy szál vörös rózsát (ez a szocialista párt jelképe) helyezett el többek között az I. világháború kitörésekor meggyilkolt békeharcos, Jean Jaures szocialista pártvezér, illetve Jean Moulin antifasiszta ellenálló hős sírjára. A párizsi szimfonikusok Daniel Barenboim vezényletével Beethoven Örömódáját játszották. Patetikus, jelképes látvány volt, az egyik legjobb francia rendező, Jack Lang írta a forgatókönyvet. (Ő Hollande beiktatásán is feltűnt: déja vu, de ezúttal nem ő rendezett).
Hollande, állítják a bennfentesek, maga választotta ki beiktatási programjának jelképes állomásait. Az új elnök az oktatás szintjének javítását, a fiatalság esélyeinek növelését programja egyik fő céljának tekinti, ennek jegyében elnöksége idejére 60 000 új posztot ígért az oktatásban: ezt kívánta alátámasztani azzal, hogy megkoszorúzta Jules Ferry XIX. századi politikusnak a szorát, aki annak idején megszervezte a francia világi közoktatás példaadó rendszerét.
Ám egyúttal megmutatta azt is, hogy a gyakorlatias ember. Sok híve ugyanis szóvá tette, hogy Ferry egyben a francia gyarmatosítási politika zászlóvivője is volt. Hollande nem eresztette el a füle mellett a megjegyzést. Az életben semmi sem egyszerű, Ferryt a gyarmatosításért el kell ítélnünk - jelentette ki, majd rátért Ferry iskolarendszerének méltatására…
A kétszeres Nobel-díjas Marie Curie-nek, a radioaktív sugárzás egyik első kutatójának szólt a második koszorú. Hollande ezzel a tudományos kiválóság, a nők és a bevándorlók által Franciaországnak nyújtott hozzájárulás előtt tisztelgett. Végül a városháza következett, főhajtás Párizs és a hitvallás, a főváros és a nemzet együttműködése előtt a problémák és az ellentétek feloldásában. Ez régi hagyomány, de Mitterrand elnökségének kezdetén a főváros első embere a nagy ellenfél, Chirac volt, ezúttal viszont pártbeli szövetséges, Bertrand Delanoe tölti be a posztot.
Minden elnök stílusa más
Mitterrand stílusára az optimizmus, az igazságtétel, a históriai változás tudata volt a jellemző - aztán ez hamar kiábrándulásba torkollt. Hollande maga is sok változást ígér, akárcsak Mitterrand - megint csak déja vu -, de első napi elnöki beszédeiben rögtön a válságra, a nehéz helyzetre is felhívta a figyelmet, és a gazdaság ösztönzésének, a növekedés újraindításának szükségességét hangsúlyozta. Nehéz feladat, senki sem tud rá biztos receptet, nem hiába emelte ki a confiance - a bizalom, az önbizalom, a remény - fontosságát. Szüksége lesz rá.
A "normális" elnökséget ígérő Hollande stílusa ugyanakkor nemcsak a mindent személyesen intéző Nicolas Sarkozy szuperaktivitásával ellentétes, hanem Mitterrand mindent történelmi szintre emelő pátoszával is. De Gaulle és Mitterrand, de alighanem Sarkozy számára is elképzelhetetlen lett volna az a mód, ahogy Hollande XV. kerületi lakásából megtette első útját az Elysée-palotába. Zöld technológiájú Citroen gépkocsival, rendőri felvezetéssel indult a hivatalos ceremóniára - "normális" ütemben, mivel először fordult elő a hatalomváltások történetében, hogy a konvoj a rendes forgalomban haladt, sőt a piros lámpáknál le is állt.
Tisztítóba küldött atomkód
Mindig kényes pillanat a hatalom átadása.
Harmincegy éve Giscard d'Estaing Mitterrand győzelme után szinte üres dossziékat és hivatalokat hagyott utódára, és amikor a beiktatás előtt a tévében külön is elbúcsúzott a franciáktól, drámai gesztussal felállt és lassan kivonult a stúdióból, maga mögött hagyva az üres elnöki széket és az elárvult francia trikolórt. (Ez a jelenet később egy humoros műsor szignáljává vált!)
Sarkozy viszont már a választás estéjén csitította a riválisa nevének hallatán csalódottan hurrogó híveit. "Ne mutassunk rossz példát!" - mondta nekik, és gondoskodott arról, hogy az illetékesek utódainak embereivel együttműködve készítsék elő az átadást. (folyt.)
Az Elysée-palotában ezúttal a két csaknem egyidős régi politikai vetélytárs korrekt, bár nem éppen szívélyes kézfogásokat és pillantásokat váltott.
Az őrségváltás hivatalos eseményei közül csak a távozó és az új államfő négyszemközti megbeszélését nem követte kamera. Ez a találkozó az államtitkok, illetve az atomfegyver bevetésére lehetőséget nyújtó titkos kód átadására szolgál. Sarkozy a riporterek szerint feltehetően nem is magát a kódot adta át, hanem a parancs kiadásának mechanizmusát. Mitterrand elnökségének viszont híres anekdotája az a történet, amelyet maga is megírt: Giscard egy láncra erősített érmén mindig magával hordta a titkos kódot, ezt adta át neki, ő pedig meglepetten zsebre tette.
Majd megfeledkezve erről, érméstül a tisztítóba küldte az öltönyt, onnan hozták vissza a biztonsági emberek…
Közélet és magánélet
Harmincegy éve a magánélet nem volt különösebb téma, két házaspár váltotta egymást az Elysée-palotában. A tévériportereknek azonban ezúttal érdekes családi vonatkozású közlendői is voltak, hiszen a meghívottak között ott volt Mazarine, Mitterrand sokáig titkolt, még elnöksége előtt házasságon kívül született lánya is, akit az első elképedés után megszerettek a franciák. Sarkozy pedig az első államfő volt, aki elnöksége alatt elvált, majd újraházasodott: új felesége, Carla Bruni egy kislánnyal is megajándékozta.
Hollande ugyancsak elvált élettársától, aki különben szintén szocialista politikus és négy gyermekének édesanyja. Ségoléne Royal öt éve pártjának elnökjelöltjeként alulmaradt Sarkozyvel szemben, most viszont a kamerák össztüzében, mosolyogva méltatta az új elnök - extársa és riválisa - sikerét. A győztest akkor is méltatnia illett, ha Hollande időközben Valérie Trierweilerrel, egy ismert riporterrel kötötte össze életét, és vele vonult be az Elysée-palotába.
Hollande ugyanakkor az első francia elnök, aki nem házasodott össze párjával, legalábbis eddig. Ettől függetlenül Valérie Trierweiler mostantól a Premiere Dame szerepét tölti be: együtt élnek, mint megannyi "normális" francia férfi és nő.
Kézfogások és ölelések
Meglepetést okozott Hollande azzal is, hogy noha visszafogottnak tartották stílusát, a beiktatás eseményei alkalmával ugyanolyan buzgón szorongatta az őt köszöntő ismeretlenek százainak kezét, mint a tömeggel való elegyedés bajnokának tekintett, hozzá hasonlóan pályáját Correze tartományban megalapozó Jacques Chirac exelnök. Mi több, a fogadásokon a hölgyekkel, nem egyszer a hozzá politikailag közel álló urakkal is összeölelkezett egy-egy cuppantásra, és eközben a franciák számára lassan már familiáris mosolya sohasem olvadt le az arcáról.
A képernyőn a beiktatásra felvonuló számtalan ismert és kevésbé nevezetes francia személyiség, politikus, művész és tudós hovatartozását gyakran éppen az üdvözlés hőfokából következtethette ki a néző. Egyben számos 31 évvel ezelőtti közszereplővel is újra találkozhatott (déja vu).
Volt öt egykori szocialista kormányfő is, ők Hollande első ebédvendégei lehettek. Másutt e sorok írója Ivan Lévait, a magyar származású, bár nyelvünket nem beszélő sztárriportert is megpillanthatta a meghívottak között. Az egyik tudósítás pedig megemlítette, hogy ő volt az első férje Anne Sinclair újságírónőnek, az egykori tévésztárnak. (A második Dominique Strauss-Kahn lett, akit a szocialista párt legesélyesebb jelöltjének tekintettek mindaddig, amíg emlékezetes New York-i szexbotránya ki nem ütötte a politikából.)
Villámcsapás a "mézes órák" után
Mitterrand elnök annak idején számíthatott az első száz nap "mézesheteire", Hollande-nak viszont csak néhány órája maradt az ünneplésre, ami maga is kemény munka.
Tengernyi emberrel találkozott, beszédeket mondott, parolázott, ölelkezett, bőrig ázott délelőtt, amikor a nyitott tetejű gépkocsin végighajtott a Champs-Elysées sugárútján, majd délután is, Marie Curie szobra előtt, bár közben élvezhette a napfény villanásait is, és - mint mondta - erőt merített a találkozásokból.
Amikor pedig Berlinbe indult, hogy Angela Merkel kancellárral a görög válságról és egyéb gondokról tárgyaljon, a gyakori záporokra utalva sztoikusan megjegyezte, hogy az időjárással szemben nem sokat tehet.
Igaza lett, gépébe alig négy perc repülés után villám csapott, vissza kellett fordulnia.
Nem adta fel: visszatért, gépet váltott, és újra felszállt, hogy eljusson Berlinbe. A rendes elnökség megkezdődött.
2012. május 19.
