Betlen Oszkár Fábry Zoltánnal szembeni bírálata Esterházyval kapcsolatban |  |
1946 májusában írta Fábry "A vádlott megszólal" c. memorandumát a jogfosztott csehszlovákiai magyarság érdekében. Ebben kiemelte Esterházy János háború alatt tanúsított német-, és náci-ellenességét. 1947 februárjában közölte a Szabad Nép Betlen Oszkár cikkét. A cikk írója felrója Fábry-nak Esterházy irányában tanúsított megértését.
Fábry azonban a későbbiekben is kiállt Esterházy János mellett. Amikor 1949 április 20-án a szovjet hatóságok átadták Csehszlovákiának az ott időközben halálraítélt Esterházyt, Fábry már május 2-án levelet írt érdekében Viliam ©iroký-nak.
"FELEMELT fővel jártok-e már? Én még mindig a földre szegezem tekintetem: a porra, a sárra és immár nyolcéves vágyakozásom szavait mormogom: csak még egyszer emelt fővel járni és nem szégyenkezve és félelemben... Életemet tilalmak korlátozzák. Az egyik szerint este nyolc után nem tartózkodhatom az utcán, a másik provokációnak tekinti, ha ismerősömet anyanyelvemen köszöntöm."
A vádlott megszólal. Ezt a címet adta Fábry Zoltán a cseh és szlovák értelmiséghez intézett vitairatának amelyet most szlovák nyelven, primitív formában, sokszorosítva adott ki. Vádolóbban vádlott ritkán szólal meg, mint Fábry, aki az első világháború után tiszti egyenruháját az antifasiszta író küzdelmes sorsával cserélte fel; végigküzdötte az első csehszlovák köztársaság húsz évét és akkori műveiben fehér foltok jelzik, hogy mindig bátrabb volt a hangja, mint amilyet a konzervatív csehszlovák rendőri cenzúra elviselt. Fábry azokhoz a magyar szellemi harcosokhoz tartozik, akik 1938-ban felismerték, hogy az "országgyarapítás"-ért a szabadság ügyének és Magyarország függetlenségének szörnyű árát kell megfizetnünk. Ott szerepelt a kiáltvány aláírói között, amellyel a szlovákiai magyar antifasiszták a hitleri terjeszkedés megállítására, a csehszlovák köztársaság megvédésére hívták fel a magyarságot. Megalkuvást nem ismert, megjárta a szlovák fasizmus börtönét és most, a hitlerizmus bukása után ismét kiverték kezéből az antifasiszta humanizmust hirdető tollát, mert az új Csehszlovákiában nem szabad magyarul megszólalni. De van mondanivalója, több, mint valaha, mert népét több sérelem, több igazságtalanság éri, mint valaha. Nyomda nincs, amely a magyar író sorait ólomba öntené, ezért nyúl festékhez, sokszorosító géphez, ahhoz az eszközhöz, amellyel a diktatúrák országában törték át a kényszerű hallgatás korlátait az illegalitásban, föld alá kényszerítetten is harcoló kommunisták.
ELMONDJUK-E még egyszer, milyen igazságtalan, hogy a magyar fasizmus bűneiért az egész magyarságot sújtják, a szlovák fasizmus bűneit pedig még sok szlovák fasisztának is megbocsátják? Elmondjuk-e... Nem. Mindezt már sokan elmondták a magyar lapok hasábjain. De talán senki sem olyan súllyal, mint Fábry. Nála nem halványul el, mint egyes pesti cikkíróknál a szlovákiai magyarok védelmére írott szó, mert sosem pártolt Jaroshoz, sosem hirdetett revizionizmust, háborút, elnyomást. Magyarvédelmének eröt ad, hogy a cseheket, szlovákokat is védte az igazságtalansággal, a fasizmussal szemben. Aligha intézheti el Pozsony ég Prága Fábry írását egy kézlegyintéssel.
A vádlott megszólalt. És ki csodálkozik, ha az igazságtalan váddal illetett, igaztalanul és embertelenül büntetett ember védekezésében nem tud szenvedélyektől mentes maradni. Fábry Zoltán nagy történelmi igazságai mellett itt-ott túlzásokba esik. Túloz, amikor a szlovák sajtóból csak Hitlerimádatot, fajgyűlöletet, szabadságtiprást idéz és túloz, amikor a szlovákiai magyarok hangjából csak az emberiességet, a háborúellenességet, az antifasizmust idézi. De ez a túlzás megbocsátható, mert a szlovákok vádjának, a szlovák történelemhamisításnak helyreigazítására, az igazság egyensúlyba hozására törekszik, le akarja fogni a magyarság egyetemes felelősségre Vonására kinyúló kezet.
ÉRTHETŐ, megbocsátható túlzás ez, - de ettől is óvakodnunk kell, mert a mí ügyünket nehezíti meg. Fábry idézeteivel, mintha azt bizonyítaná, hogy az egész szlovákiai magyarság — még Esterházy János gróf is — antifasisztává lett.
Bizonyos, hogy a tökéletes Hitlerimádatban nem követte Esterházy Tisoéket. De a magyar ügy védelmét nem szolgáljuk jól, ha arról vitatkozunk, hogy mennyivel reakciósabb volt Tiso és Mach útja, mint Esterházyé. Óvakodnunk kell attól, hogy mi a kevésbé reakciós Esterházyra, a Hitlerbarátság félútján való megállásra hivatkozzunk, amikor igazságunkért harcolunk. A magyar-szlovák vitában elszenvedett vereségünket ezzel sosem fogjuk tudni kiegyenlíteni. Más szükséges ehhez. Ezt a vereséget csak balra tartva, a demokrácia győzelmével egyenlíthetjük ki. És ezt a győzelmet csak akadályozza, ha Eszterházyra: a kisebbik rossz útjaira tekintünk vissza.
Hibázik Fábry, amikor szláv politikáról beszél. Azt írja, hogy Csehszlovákia ma össz-szláv politikát csinál, tehát „ismét hatalmi totalitás" keletkezik, "amelyben mi ismét idegenekké lettünk".
SÚLYOS és elterjedt tévedés Fábry tévedése. Gyakran látjuk, hogy a szláv népek összefogásának politikáját azzal azonosítják, ami Cseliszlovákiában történik: a magyartalanítással, nemzeti jogok eltiprásával. Pedig a szláv népek összefogásának nem ez az értelme, hanem ennek ellenkezője. Jugoszláviában — amíg ez a föld a szerbek, horvátok, szlovének és a többi szlávok torzsalkodásának hona volt —, a magyarok nemzeti jogai voltak a legeltiportabbak. Amióta Jugoszlávia a szláv népek testvériségének, összefogásának, egyenjogúságának földje lett, a vajdasági magyarok is szabadokká, egyenjogúakká váltak. Kárpátalja magyarságának pusztulását jelentette volna, ha a cári Oroszország uralma alá került volna, amely alatt
lengyelek, ukránok, szlávok és nemszlávok elnyomást szenvedtek. A Szovjetunióban, mely a szláv népek összefogását minden erejével támogatja, - a kisnépek nemzeti jogain teljes tiszteletét, a sztálini nemzetiségi politikát a kárpátaljai magyarok is megismerhették.
Fábry megfeledkezik arról, hogy a szlávok összefogásának politikája nem hatalmi, hanem békepolitika; nem magyarellenes, románellenes, vagy akár kínaieilenes, hanem — haladó és békeszerető jellegivel — segíti a magyar és minden más nép haladásának és szabadságának ügyét.
MÉG EGY hibáról, amellyel Fábry ugyancsak nem áll egyedül: "Ennek a háborúnak egyetlen áldozata, ismeretlen halottja az antifasizmus" - írja Fábry, mert csak a szlovákiai magyarság sorsán keresztül nézi a háború eredményét. Nem látja Jugoszláviát, Lengyelországot, Bulgáriát és Magyarországot. Nem lát földreformokat, államosított ipartelepeket és az emberi jogok kifejlesztését. Nem látja a demokrácia száz és száz történelmi nagyságú eredményét, csupán a reakció egyetlen nagy diadalát: a szlovákiai magyarság üldöztetését. Ennek a reakciós diadalnak a szemüvegén keresztül itéli és bélyegzi meg a demokráciák győzelmével teremtett helyzetet. Nem az antifasizmus győzelmet látja Délszlovákia ellenére is, hanem az antifasizmus vereségét a demokrácia ezer győzelme ellenére.
És mégis: ezekkel a súlyos hibákkal együtt is a vádlott négyhatású beszédet mondott. Fábry írásában nemcsak a nagy igazságok vádolják Csehszlovákia magatartását, hanem a nagy tévedések is. Az a csehszlovák politika, amely az egyik oldalon haladó, előretörő, államosít, nagytőkét ver, a másik oldalon magyarokat üldöz a fasizmus maradványát, a sovinizmust ápolja, - az érthetetlen ellentéteknek ez a politikája okozza, hogy Fábry Zoltán és vele a szlovákiai magyar antifasiszták négymúltú táborának világos látása megzavarodott. A többi mellett ez is a mai Csehszlovákia bűne.
Ki volt Betlen Oszkár?
Betlen Oszkár (1909. 09. 13. - 1969. 01. 20.) hivatásos forradalmár, kommunista újságíró, Betlen János televíziós műsorvezető édesapja, Pozsonyban született. Gyermekkorát és iskolaéveit Budapesten töltötte, villanyszerelő mesterséget tanult. 1930-ban Moszkvában az Ijúsági Komintern iskoláján tanult, hazatérése után 1931-töl agitációs és propaganda feladatokat látott el. A magyar hatóságok letartóztatták, majd 9 havi börtön után 1932-ben Pozsonyba toloncolták. Bekapcsolódott a csehszlovák kommunista párt magyar szekciójának munkájába. 1935-ben küldött volt a Ifjúsági Komintern kongresszusán. 1936-tól szerkesztöje volt a a Magyar Nap-nak, a CsKP magyar nyelvű, Moravska Ostravá-ban megjelenö, napilapjának. Az 1939. március 19-ei német megszállást követően részt vett a kommunisták külföldre menekítésében Csehország és Lengyelország között. A németek 1939-ben elfogták, majd Dachauba, késöbb Buchenwaldba, 1942-ben Auschwitzba vitték. Hazatérte után a Szabad Nép szerkesztőségébe került, 1951–1954 között a lap főszerkesztője volt. 1956 után haláláig az MSZMP párttörténeti intézetének munkatársa volt.
2012. április 12.
